8. fejezet

   Este kilenc körül ébresztett fel Matt. Semmi másnaposságot nem éreztem pedig majdnem minden kiesett.
   - Jó reggelt – mosolygott szívdöglesztően. – Gyere, menjünk le a többiekhez!
   Mindenki a konyhában volt már, csak én alszom mindig. Kordi Damonnel szórakozott, Jack meg Evenek segített reggelit csinálni.
   - Na, kezdesz már valamit érezni? – pillantott felém.
   Lassan eljutott a tudatomig milyen nap van.
   - Iszonyú fáradtságot – vontam vállat.
   - Óh, Eve! Már csak pár óra és többet nem győzhetsz le – vigyorgott Damon.
   - Én nem mondanék ilyeneket! Vagy meguntad tán az életed?
   Leültem az asztalhoz onnan figyeltem a szópárbajukat, amibe a többiek is beszálltak. Máskor én is beleavatkoztam volna, de most úgy éreztem, mintha nem is a saját testemben lennék amellett, hogy mindenem széthullni készült. Lehet ez a változás jele, a fáradság azért másabb.
   Reggeli után elment mindenki.
   - Légy ügyes! – puszilta meg a homlokom Matt. – Holnap találkozunk.
   Vettem egy forró fürdőt, ami semmiben se segített. Az érzés egyre erősebb lett, ahogy közeledtünk az időponthoz.
   - Azt hiszem felkészültem, elmesélheted mi lesz. Meddig fog tartani?
   - Egy óra körül. Minden elem olyan negyedórás.
   - Ez most komoly? Én meghalok.
   - Nyugi! Az első öt perc nem olyan szörnyű az utána való öt a legrosszabb. A vége pedig kellemes érzés.
   - Az előtte való fájdalomhoz képest? – grimaszoltam.
   - Tényleg jó – elhallgatott, valamit nem akaródzott mondani. – Ne ijedj meg, de le kell majd fogni téged. Elég lesz, ha Jack tart vagy inkább azt akarod, hogy kötözzünk meg?
   - Óh… - döbbentem le. – Ennyire rossz lesz?
   - Elővigyázatosság – mondta Jack kitérően. – Eve csúnyán kikarmolta magát pár helyen.
   - Remek.
   Beültem az ablakba és próbáltam kivenni az alakzatokat a sötétben. A fejemben kavarogtak a dolgok. Nem borultam ki minden kis fájdalomtól, de most még a gondolatától is rosszul voltam. Egy óra az nagyon sok.
   Örültem, hogy Jackék hagynak csendben. Viszont eszembe jutott, lehet csak, azért nem akarnak nyugtatgatni, mert úgysem lenne igaz, amit mondanak.
   - Ideje felmenni – érintette meg a vállam Eve. – Már csak fél óra van.
   - Gondolom, Jacknek nem szabadna itt lennie – tereltem másra a szót.
   - Tudom, rossz példát mutatok, de gondolom, te se nagyon örülnél a kötözésnek.
   Ez igaz. Inkább Jacket választottam.
   - Csak Mattnek ne mondjam el az ilyen dolgokat – jelentettem ki fanyarul.
   - Sajnálom, hogy mi nem bízunk benne. De ha te igen majd beavathatod. Azt tanácsolom, ez még ráér pár évtizedig, én is vártam.
   Lefeküdtünk egymás mellé a felhozott kényelmes matracokra.
   A szívem iszonyúan kalapált az idegességtől. Legszívesebben kibújtam volna a bőrömből elmenekülni a szörnyű érzés elől.
   Jack betérdelt közénk, aggódva vizslatta Evet.
   - Nyugi, hányszor mondjam még? Én pihenek egy jót közben. Sztella azt mondta olyan mintha elájulnál. – Felém fordult biztató mosollyal. – Sok sikert. Ne feledd, hamar vége van és utána szuper dolgokat fogsz tudni csinálni! Gondolj erre! Vágjatok már normális fejeket! Nem fog meghalni senki.
   - Könnyű neked.
   - Én is túléltem. Az kéne… - ájult el.
   Itt az idő. Én is lehunytam a szemem. Elég volt a saját aggodalmam, nem akartam Jackét is nézni.
   Ami ezután jött elég fura volt. Sok rossz halál van a világon, amit most kezdtem átélni az a toplistámon szerepel. Nem tudtam levegőt venni, csak földet nyelni. Ilyen lehet, ha valakit élve eltemetnek és ez még nem volt minden. Szét akart feszíteni, nőtt bennem a föld mennyisége. Kinyitottam a szemem, de nem láttam semmit csak a feketeséget. Fel akartam hasítani magamon a bőrt, de nem bírtam megmozdítani semmimet. Lassan az eszembe jutott Jack, aki minden bizonnyal erősen tart. Most már értettem, miért karmolta ki magát Eve. Mivel a tüdőm és a szám is tele volt sikítozni se tudtam.
   Tehetetlenül vártam a végét vagy a halált. A logikus gondolkodásomat elfedte a fájdalom és még a felén se jutottam túl. Óráknak tűnő hosszú percek múlva a szenvedés alábbhagyott.
   Igazat mondott Eve, tényleg kellemes érzés töltött el. Olyan mintha időtlen idők óta távol levő részed újra csatlakozna hozzád. Eggyé váltam a földdel. Éreztem a friss föld illatát és a tapintását a bőrömön.
   Bánatomra eltűnt és átvette a helyét a fájdalom. Na, most aztán kaptam levegőt. Mindenem felfújódott. Az agyam és a mellkasom fel akart robbanni. De csak jött annak ellenére, hogy ki akartam fújni, kívülről meg össze akart préselni. Fülrepesztően sikoltoztam.
   Jack megpróbált elhallgattatni, de mihelyst elengedett az egyik kezével, hogy a számra tapassza, azonnal mozgásba lendültem kiszabadítani magam, így inkább a sikoltozást választotta. Az én fülemet is bántotta -, de nem bírtam abbahagyni – az ő kifinomult hallásával tuti még borzalmasabb lehetett.
   Hála az égnek elmúlt. A levegő végig cirógatott. Ennek persze hamar vége lett.
   Irtó melegem lett, forróság öntött el mindenhol, ami olyanná kezdett válni, mintha perzselnének kívül belül. Eleinte Jack érintése hűsítően hatott, de ez semmivé lett, ahogy nőtt a hőmérséklet. Meg mertem volna esküdni arra, hogy igazi lángok nyaldosnak. Ám amikor felnyitottam a szemem csak égő vörösséget láttam. Ez még az eddigieknél is rémesebbnek tűnt, ha létezhet ilyen egyáltalán.
   - Jack – kezdtem könyörögni – ölj meg!
   Alig jött ki valami reszelős suttogás a számon, a torkom lángolásának köszönhetően.
   Minden erőmet bevetettem a kiszabadulásért, de csak még erősebb lefogást értem el.
   - Sss… Bírd ki erős vagy! Mindjárt vége.
   A tűz még jobban felerősödött majd egy robbanásszerű érzés után eltűnt.
   A lángok megmaradtak, ám ez már jóleső és biztonsági érzetet nyújtó ölelésnek felelt meg.
   - Hogy vagy? – kérdezte Jack.
   - Ebben a pillanatban remekül – néztem rá grimaszolva.
   Megnyugtató mosolyt villantott. Látszott rajta mennyire aggódik Eve miatt is. Épp meg akartam szólalni mikor kezdődött az utolsó.
   Éreztem, ahogy a testem feltöltődik vízzel. Egyre csak erősödött. Szerettem mindig strandokra menni, úszkálni, sose féltem. Most viszont úgy éreztem, mintha valaki a víz alá dugna megölni. Próbáltam levegőt juttatni a tüdőmbe, ami eredménytelennek bizonyult. Mással nem is kísérleteztem, megtanultam az előző három alkalommal, hogy minden felesleges. Így hát vártam.
   A többi is órásnak tűnt, de ez még hosszabbnak, hogy tudtam mindjárt vége. Miután elszállt a fájdalom végig élveztem az utolsó öt percet. Az előzőek is fantasztikusak voltak, de ezt még a hamarosan rám törő kín gondolata sem homályosította. A víz lágyan mosott végig mindenütt, ezzel is bizonyítva, hogy most már egyek vagyunk.
   Viszont tévedtem visszatért az esti érzés maximumra állítva, az elemeknél is fájdalmasabban. Hiába fogott le Jack a hátam ívbe feszült, ahogy a kín végigjárta a testem. Felsikítottam. Egy darabokra tépés gyerekjáték ehhez képest.
   Az agyamban épp megformálódott a gondolat, hogy most fogok meghalni, mikor szertefoszlott a fájdalom. Hirtelen ráébredtem mindenre. A felerősödött lélek, az ötödik elem, ami összefogja a többit, ami kiteljesít engem most végigjárt és kitöltött. A lélek harcolt a régi valómmal. 
   Kinyitottam a szemem. Eve is magához tért bár a „pihenéséhez” képest úgy nézett ki, mint aki nem aludt már napok óta.
   - Jöhet a feltöltő anyag? – vigyorgott gonoszul.
   - Ne! – tiltakoztam, mikor megláttam Jack kezében a vérrel teli palackot. Undorodva elvettem. – Ha kijön, feléd célzok.
   Először megszagoltam. Meglepő módon az eddigi megszokott vasas illat mellé édes ellenállhatatlanság vegyült. Azon vettem észre magam, hogy már emelem is a szám felé. Ittam egy kis kortyot.
   Igaza volt Evenek. Ennél finomabbat életemben nem kóstoltam még. Mohón kortyoltam tovább. Éreztem, ahogy szétterjed bennem, feltöltve energiával, erővel.
   Pár pillanat alatt kifogyott az üveg. Csalódottan néztem, aztán hirtelen ráébredtem, hogy nem vagyok egyedül, és tökéletesen szórakoznak rajtam.
   Jack a kezembe nyomott még egyet. Az se tartott sokáig.
   - Na? – nézett rám Eve.
   - Jó, igazad volt – adtam be a derekam.
   - Ezt már szeretem hallani – vigyorgott. – Most pedig levihetnél szépen a puha ágyikómba, vagyis inkább majd Jack – javította ki magát ravasz pillantásom láttán.
   Jack az ölébe kapta és leugrott a résen át. Elmosolyodtam. Az érzékszerveim felerősödése miatt végre tudtam követni a mozgását, ami igencsak kecses volt.
   - Jól vagy? – hallottam Jack hangját.
   - Mihez képest, rongybabának érzem magam. És hiába pihenem ki, utána is megmarad az emberi gyengeségem.
   - Picit megmarad az átlagon felüliséget, tudod jól.
   Lenézés nélkül magabiztosan követtem őket. Négykézláb érkeztem le, a kezemmel megtámaszkodtam.
   Eve a fejét rázta.
   - Vigyázz jobban magadra! Van levegő.
   - Óh…
   Hát persze, ő használta is, azért jött le mindig olyan szépen.
   Jack lehozta a cuccokat, míg én megkaptam az útmutatót a nyílás bezárásához. Szenvedtem egy darabig a fedél pontos visszaillesztésével, az elemekre koncentrálni már sokkal könnyebb volt.
   - Ügyes – dicsért meg Eve.
   - Köszi. Akarod, hogy segítsek valamiben?
   A megszokott életteli vidámságától a mostani letört sápadtság nagyon elütött.
   - Csak hagyjatok pihenni és ne rombolt le a házat!
   Bólintottam. Aggódtam miatta, de Jack majd vigyáz rá.
   Szárnyaltam a boldogságtól, madarat lehetett volna fogadni velem. Másra se vágytam már Matten kívül. Fel se tűnt egyből milyen gyorsan megyek. Persze nem vámpír gyorsasággal, de egy emberhez képest nagyobb tempóval.
   Megtorpantam a kijárati ajtónál.
   - Te nem maradsz Evevel?
   Teljesen nyugodt volt az arckifejezése, de ő mindig nagyon jól tudta leplezni az érzéseit.
   - Ő alszik és most már a te testőröd vagyok.
   Hiába tiltakoztam volna, semmit se érek el vele. Megnyugtató volt, hogy ő lesz a testőröm.
   Kiléptünk az éjszakába. Mindketten meglepődtünk a látottak miatt. Matt és Damon beszélgettek méghozzá elmélyülten. Mikor észrevettek minket, elléptek egymás mellől.
   Matt rám villantotta kedvenc mosolyomat és széttárta a karját. Odarohantam az ölébe ugorva, közben küldtem Damon felé egy szúrós pillantást. Miben sántikálhat megint, mert van valami terve az hét zéró.
   - Milyen?
   - Remek, ahogy az illatod is. - Tényleg fantasztikus volt. Más, mint eddig, de lehet csak nem éreztem így.
   Annyi minden megváltozott, amit eddig észre se vettem. Sötét volt én mégis úgy láttam, mintha késő délután lenne. Temérdeknyi illatot és hangot észleltem.
   Lerakott, de nem engedett el.
   - Félek tőled. Kitudja, mikor kapsz kedved ezek után evéshez.
   - Amilyen isteni, bármikor.
   - Engem akarsz első áldozatnak? – kérdezte játékos rettegéssel a hangjában.
   - Miért akarnálak téged? Úristen ez… ez a véred illata?
   - Aha – nevetett rémült arcomon.
   - Sajnálom.
   - Ugyan. Sétáljunk!
   Jackre néztem. Feltűnés nélkül beleszimatoltam a levegőbe, neki is jó illata volt, de semmi evési szándék nem jutott az eszembe. Mondjuk ő nem is fővámpír.
   Egy harmadik szagot is éreztem. Damonét persze, aki mellesleg vidáman kuncogott rajtam. Az illata miatt villámsebesen elkaptam róla a szemem. Szinte csalogatott magához, még a nyál is összefutott a számban.
   - Itt leszek – mosolygott rám megnyugtatóan.
   A sötétségbe meredve mentem Matt mellett. Meg voltam győződve arról, hogy csak a képességekben leszek hasonló a vámpírokhoz plusz a vérivás szükségében, de a vér kívánására álmomban sem gondoltam.
   Mi lesz a következő? Én is rájuk akarok majd támadni, mint ők az emberekre? Elszörnyedtem a gondolattól. Nem akarok ilyenné válni.
   - Ne aggodalmaskodj! Szereted a vért, élesek a fogaid és?  Soha se leszel vérszomjas szörnyeteg.
   - Mi, élesek a fogaim?
   - Persze, benne van az alap vámpír biológiában. Valamivel át kell tudnod hasítani a bőrünket. Hát így tanulsz?
   - A fontos dolgokat vettük át. A könyveket majd ezután fogom elolvasni. Eve szerint így legalább meg is fogom jegyezni, mert a memóriám mindent elraktároz ezen túl.
   - Lássuk, mit tudsz csinálni – terelte el a témát.
   Visszatért a jókedvem, ahogy azon törtem a fejem mit próbáljak legelőször.
   Csináltam egy tűzgömböt.
   - A tűzzel játszani jó dolog, de itt sok minden van, ami felgyulladhat.
   - El tudom oltani.
   Ennek ellenére befejeztem, semmi kedvem nem volt kipróbálni, hogy tényleg el tudom e fojtani a lángokat.
   Összegyűjtöttem egy vízkupacot a levegőből és azt próbáltam különböző alakzatokká formálni. A legjobb a kobra lett, amit magam köré csináltam. A végén felrobbantottam. Persze magamat kihagytam a „mosdásból”, de matt kapott jócskán.
   - Köszi, édesem – grimaszolt.
   - Ha jól sejtem inkább magadtól szeretnél megszáradni?
   - Eltaláltad.
   Csináltam kis forgószeleket.
   Így teltek az órák. Kezdett hajnalodni, de a napot nem lehetett látni. Az eső is kezdett szemerkélni, ezért visszaindultunk.