3. fejezet

   A kedvenc parkomban álltam. Amerre csak néztem mindenhol tömeg volt. Az emberek nem jöttek a közelembe, de sokan rám néztek, mind haragos gyűlölködő arccal. Ahogy elindultam mindenki odébb ment előlem. Megszaporáztam a lépteimet, ki akartam kerülni innen, elmenni jó messzire ahol egyedül vagyok, és nem néz senki így rám. A könnyeimmel küszködtem, a földre sütöttem a szemem, de éreztem a szúró pillantásokat. Hirtelen Jack és Matt termett mellettem, segítséget akartam kérni tőlük. Mielőtt viszont megszólalhattam volna lefogtak. Ezután össze-vissza fekete ruhás alakok kezdtek feltűnni. Sikoltozások töltötték be a teret, ahogy elkezdődött a gyilkolás. A tömegben megláttam a barátaimat és a családomat is, akik fel se fogták mi történik körülöttük. Próbáltam kiszakítani magam a vasmarkok közül, de nem sikerült.
   - Engedjetek el! – könyörögtem. – Anya, apa meneküljetek!
   Felém fordultak, először mintha örömöt láttam volna megcsillanni a szemükben aztán ők is ellenségesen meredtek rám.
   - Miért hagytad, hogy ezt csinálják? – jött anya kérdése. Úgy éreztem, mint akinek kést szúrtak a szívébe.
   Most már minden szerettem engem nézett és a „Miért” kérdést kiabálták.
   - Én nem akartam - sírtam. – Nem tettem semmit – hozzájuk kezdtem könyörögni, a bocsánatukért.
   A fekete köpenyesek kezdték őket körülvenni. Felkiáltottak a fájdalomtól, ahogy a fogak beléjük mélyedtek. Nem bírtam elfordítani a pillantásom, végignéztem, amint a vérükkel együtt elszivárog belőlük az élet is, bennem pedig nőtt a kínzó üresség. Mikor végeztek, felém fordultak az idegenek. Az arcuk eltorzult, az állukról csöpögött a vér. Gonoszan rám mosolyogtak aztán amilyen gyorsan jöttek, úgy el is tűntek az élettelen testeket maguk mögött hagyva. Mindenhonnan rémült, üveges tekintetek meredtek rám.
   - Engem is öljetek meg – suttogtam, mert hangosabban nem jött. Jackék viszont nem törődtek velem csak elengedtek és eltűntek nevetve.
   Térdre rogytam a zokogástól. Felnézve a könnyes szemeimen keresztül láttam, hogy a vér szép lassan mindent beborít. Elkezdett felém folyni, mintha pont én lennék a legalacsonyabb részen. Próbáltam menekülő utat keresni, de mindenhol ugyanazt láttam. Ártatlan embereket, ismerős arcokat, akik mind miattam haltak meg. Az engem körülvevő kör egyre kisebb-kisebb lett, míg végül elérte a cipőmet.
   - Ez csak egy álom, ilyen nem történhet a valóságban – suttogtam csukott szemmel.
   Égő fájdalom nyílalt a lábamba mire lenéztem. A vér kúszott felfelé a testemen már a térdemnél járt és égetett mindenhol ahol a bőrömhöz ért. Ezzel állva bosszút rajtam.
   Vérfagyasztó sikolyt hallottam. Újra az ágyban voltam, viszont a hang nem szűnt meg.
Felkapcsolódott egy lámpa valahol. Befogta valaki a számat. Mivel ezzel a sikoltás is megszűnt rájöttem, hogy tőlem származott. Hirtelen rám tört a felismerés és egy nagyot ugrottam hátra, Matt keze volt a számon. A fejem koppant a falba, amitől teljesen felkeltem.
   - Jól vagy?
   - Igen. Én csak mindig elég lassan térek magamhoz - ez igaz is volt, bár most tőle féltem.
   - Sikításra felkelni a legrosszabb. Szóval nem akarod elmondani mi bánt?
   Jack jött az ágyhoz.
   - Te aludtál?
   - Tudod, két fajta vámpír van. Az egyik, akik születnek és a másik, akik válnak.
   - Erről beszélt valamit Matt. Az igazi vámpírok a legidősebbek és a leszármazottaik.
   - Pontosan az igaziak a fő csoport nekik csak vérre van szükségük, de nekünk az alsó csoportnak hetente négy-öt óra alvás és egy kis étel kell.
   - Mi történik, ha…
   - A helyzet egyre rosszabbodik és egy hónap múlva már mozogni se bírunk, így vért vinni is nehéz a szervezetbe, emiatt elsorvadunk. Ne kérdezd miért, a kutatóink kevés dologra jöttek rá.
   Bólintottam. Isten igazából örültem volna, ha tovább beszél, ettől az álomtól a hideg is kirázott. Vajon tényleg segíteni akarnak? Vagy az álom egyfajta figyelmeztetés volt? Mindenesetre örültem, hogy nem tért vissza a kérdésére.
   - Messze vagyunk még?
   - Holnap éjfél körül már ott leszünk. A Fellegzuhatag tetszeni fog.
   Rá akartam kérdezni mi az a Fellegzuhatag, de Matt hamarabb szólalt meg.
   - Aludnod kéne még, ha tényleg oda akarunk érni holnaputánra. Útközben pedig válaszolunk minden kérdésedre.
   - Nincs kedvem aludni, mostanában egyfolytában azt csinálom. Megtudhatnám miért? - ez elég gyerekesen hangzott mivel mindketten elmosolyodtak.
   - Így reagál a tested a változásra. Egy-két nap múlva minden visszaáll a normálisra… vagyis… érted mire gondolok? - bólogattam és most én mosolyodtam el Jacken. - Jól van. Aludj, pár óra múlva lemegy a nap.
   Szó szerint elillant lekapcsolni a villanyt. Szájtátva bámultam a csíkot, ahogy mozgott. Kissé késő csuktam be és hálát adtam a sötétségnek, de egyből hülyének néztem magam utána mivel vámpír létük miatt tuti látnak valamennyit. Összehúztam amennyire csak tudtam és próbáltam álomba ringatni magam.
   Mintha nem lenne elég bajom ébren, már önkívületi állapotomban sincs nyugtom. Addig szenvedtem, míg végül a fáradtság legyőzött.
   Arra tértem magamhoz, hogy Matt a nevemet mondja.
   - Evés aztán indulás. Vár a móka, kacagás.
   Mosolyogva nézett le rám, én meg értetlenül bámultam vissza, vajon mi baja lehet.
   - Jól van, na. Már szórakozni se lehet egy icipicit?
   - Oh, bocs. Már elfelejtettem, hogy te ezt az egész „vadászatot” jó kis játéknak tartod.
   Elment grimaszolva én meg kimásztam a pihe-puha ágyból és az asztalon lévő tálcát céloztam meg.
   Ideges voltam, hogy ki kell mennünk innen, ugyanakkor kíváncsian vártam az utazást.
Húsz perc múlva a liftben tartottunk lefelé az alagsorba. Lent belebotlottunk egy dolgozóba.
   - Mit keresnek itt? Vendégek nem jöhetnek…
   - Felejtse el, hogy látott minket és menjen intézni a dolgát! - Matt hangja eleve káprázatos, de most szó szerint simogatott mintha folyna.
   A férfi kába arccal bólintott, aztán elindult otthagyva minket. Hitetlenkedve néztem utána. Ezt csinálhatta Matt a rendőrökkel is.
   - Velem is csináltátok? – nem emlékeztem semmi hasonlóra, de ki tudja.
   - Nyugi. Veletek ez lehetetlen, ahogy például a véretek is más számunkra.
   - Nem kell attól félned, hogy megkívánjuk a véredet – viccelődött Matt az utolsó szót kihangsúlyozva picit. Jack megrázta a fejét és tovább indult.
   A szálloda alagsorából be lehetett jutni a városalatti alagútrendszerbe. Megálltunk az ajtóban.
   - Kész vagy? - kérdezte Matt.
   Bólintottam mire ő a karjába kapott.
   Elindultunk, ami a túloldalt várt ránk nem nyerte el a tetszésem. A sötétségben bárki elbújhatott ránk várva és ettől égnek álltak a hajszálaim. A hideg, nyirkos levegő meg a csontomig hatolt. Még jobban odabújtam Matt mellkasához és az arcomat a vállába temettem.
   Figyelem elterelésként elképzeltem mit csinálnánk egy ilyen helyen a barátaimmal.
Ugratnánk egymást és jót nevetnénk – persze barátilag - azon, aki megijed. Most viszont halálra rémültem persze ez az adott körülményeket tekintve érthető, elvégre is valaki vagy valakik holtan akarnak.
   A hoteltől jókora távolságra tértünk a felszínre. A városból normál gyorsaságú kivezető utat a fiúk nem igazán élvezték. Mihelyst kiértünk a látótávolságból Matt az ölébe kapott és neki iramodtak. A táj teljesen egybemosódott a sebességtől. A tagjaim elgémberedtek és alig vártam már, hogy újra használhassam őket. Szerencsére támadásmentesen telt el az utunk és miután elhagytuk az őrséget már nem is volt várható.
   A Fellegzuhatagtól tíz kilométerre az erdőben egy kis házikónál megálltunk. Két férfi alkotta az őrséget. Megtudtuk tőlük, hogy semmi különös nem történt. Az út maradék része a sűrű erdőben volt egy kis földúton. Hajnali három óra lehetett, amikor odaértünk a hatalmas kapuhoz. Két méter magasra nyúlt körülbelül. A fekete rácsos kerítés eltűnt a távolban a fák között. Egy csepp erőfeszítés nélkül tárta ki a kaput Jack. Macskaköves út indult és tartott egyenesen félbe vágva a területet, mellette fák sorakoztak. A legelső út jobbra nyílt.
   - Azaz épület az őrök szálláshelye - mondta Jack mikor megálltunk, hogy megnézhessem.
   Bal oldalt sövény borította az üres helyet és virágoskert, míg jobb oldalt sima kicsire lenyírt fű. Az épület egyszerű és régies.
   Matt lerakott a földre és megfogta a könyököm, mivel a lábam majdnem összecsuklott. Lassan továbbmentünk. Egy másik ugyanolyan széles út vágta ketté középen a kapuból jövőt.
   A jobb oldalon lévő épületen megakadt a szemem. Parlamentféleségre hasonlított.
   - Az a Tanácsközpont. Ott gyűlnek össze a tanácstagok és az őrség tanácsa is ott szokott tárgyalni a fontos dolgokról. Emellett a vendégek megszállását, szórakozását is biztosítja - kis szünetet tartott. - Leghátul ugyanolyan ház van a szolgálóknak amilyen az őröknek. A te otthonod viszont a túloldalt található.
   Rám mosolygott és mind hárman megfordultunk.
   Régi kastélyra emlékeztetett egy kicsit. A két emelet, tele ablakkal belopta magát a szívembe. Nagy két részes fa ajtaján ugyanolyan rózsa minták tekergőztek, mint a kapun. Gyönyörűen hatott a mélyvörös minta a sötétbarnán.
   Elindultunk, én pedig csodáltam a környezetet. A járda felénél két oldalt egyforma szökőkút állt. Az alja kehely alakú, felette egyre kisebb tálak, míg legfelül egy kis galamb, aminek a csőréből folyt a víz. Bal oldalt jobban látszott a virágoskert és mögötte a sövény. Jobbra pedig csodálatos cseresznye erdő. Majdnem odaértünk, amikor kitárult az ajtó és kilépett egy velem egykorú lány egy nagydarab férfival.
   Matt és Jack meghajoltak szívre tett ököllel. Eve is a szívére helyezte a kezét. Lemeredve álltam ott. Ezt megemlíthették volna nekem.
   - Végre itt vagytok. Annyira aggódtam - megölelt, mintha régi jó ismerősök lennénk. - Cathy úgy örülök, hogy megismerhetlek. Eve Lengua vagyok.
   Hátralépett, melegen rám mosolyogva.
   - Én is örülök.
   Fura volt ez a helyzet, de jobban éreztem magam. Eve nagyon aranyosnak tűnt. Világosbarna haja göndör fürtökben lógott le. A kékeszöld szemében őszinte boldogság csillogott. A férfi váltott pár szót Jackkel aztán eltűnt.
   - Én is megyek - szólalt meg Matt. - Öröm, hogy láthattam vángel – tisztelgett megint. - Később találkozunk Cathy - ravaszul rám mosolygott, majd ő is felszívódott.
   - Gyere, ne bámuld a semmit! - ugratott nevetve Eve.
   Felsóhajtottam és követtem a házba. Legszívesebben pofon vágtam volna magam, mivel éreztem, hogy elpirultam. Útközben Matt teljesen elterelte a figyelmem, ezzel egyre jobban megszerettette magát.
   - Mi az a vángel?
   - Angyal vámpír rövidítése – mosolygott Eve. – Így neveznek minket, amiért hasonlítunk a vámpírokra, viszont állítólag angyali erőnk van. Régi történelmünk szerint az angyalok képesek használni az őselemeket. Egy közülük viszont a földre jött és megteremtette a vámpírokat az ereje és vére segítségével. E tette miatt, elvesztette halhatatlanságát, ami a vámpírra szállt át, csak az ereje öröklődik mindörökre. Sőt az élete, ahogy a tiéd is fog nem sokára, összekötődött a vámpírokéval. Az életben maradásunkhoz szükségünk van rájuk, és csak a mi vérünk tud embert átváltoztatni. De ezekről a dolgokról beszélni fogunk részletesen, most nem terhellek azonnal. Gyere!
   Ezt az egész új világot nehéz lesz megemészteni. Egészen lesokkoltam így is. Ezek szerint egy angyal leszármazott féléje lennék? Végül is, ha vámpírok léteznek, simán igaz lehet.
   Kis előtérbe jutottunk. Az ajtóval szemben lévő üvegfal kör alakú belső kertre nyílt, aminek a közepén sziklakert volt. Eve megfogta a karom és a bal oldali ajtóhoz húzott.
   - Itt van a medence.
   Elég különös alakú medence messziről nézve, de közelről látszik, hogy rózsát formál és az alján csövek képezték a virág mintáját. A tágas szobát teljesen elfoglalta. A kék szín dominált itt, a falak halványkékek, míg a szoba másik oldalán lévő szekrény sötétebb, a csempe a két szín közötti árnyalat. A tekintetem odébb suhant megállva a kerten.
   - A belső falak mind üvegből vannak - mosolygott Eve és már húzott is az előtérből jobbra nyíló ajtóhoz. - Ez a nappali.
   Hozzánk legközelebb aranyszínű kerek ülő párnák vettek körül egy üveglapú asztalt. A fal és a vastag, puha egész szobát beborító szőnyeg ezüstszínben dobta fel a nappalit. A barnás arany bőrkanapék a nagy tv-re néztek, ami mellett plafonig érő szekrény roskadozott a sok CD-től. A nappali végében volt a lépcső mellette két ajtóval az egyik a mosdó, a másik szintén lépcsőhöz vezetett, de lefelé.
   Csak a nyitva hagyott ajtóból szűrődött be egy kis fény, ezért jól jött, hogy Eve fogta a karom, így nem gurultam le. Alul két szoba volt. Eve felkapcsolta a villanyt egy falba beépített kocka alakú, teli gombokkal lévő készülékben.
   - Ez mi?
   - Be lehet állítani rajta, hogy milyen erősségű, színű legyen a világítás. Minden szobában van ilyen. Az ablakokra 100%-os sötétítőket lehet leereszteni, persze lent erre nincs szükség. Zenét is lehet bekapcsolni rajta. – Kinyitott a falon egy kis reteszt. – Beraksz a lejátszóba CD-t vagy bármit, és ha ez be van kapcsolva, a házban bármelyik szobában tudsz zenét hallgatni vagy akár rádiót. – A jobboldali ajtóra mutatott. – Az a kondi terem. Ez pedig a mi kis szórakozó helyünk – kormányzott be a másik szobába.
   A fal vörösre, a parketta vöröses bordóra festve. Mindenféle itallal bárpult húzódott majdnem faltól falig, hat darab fekete bárszékkel. A szoba egyik felét játékok foglalták el, míg a másik üresen lett hagyva.
   - Azt a – itt aztán lehet szórakozni. Eve rám mosolygott.
   - Én alakítottam át mindent saját ízlésemre szóval örülök, hogy tetszik, de te is változtathatsz majd rajta bármit. Tekintsd máris otthonodnak!
   Felmentünk a következő emeletre, az első ajtó a kis folyosóról a dolgozószobába nyílt. Középen az üvegfalra nézett az íróasztal barna kényelmes bőr karosszékkel. A fehér fal alig látszott valahol a könyves szekrényektől. A szoba padlóját itt is az a fajta szőnyeg borította, mint a nappalit csak vajszínűben.
   A második ajtó az étkezőre és a mögötte lévő fél fallal elválasztott konyhába nyílt. Az asztal, a székek és a szekrény világosbarna színűek, narancssárga falakkal és hajópadlóval.
   Felsétáltunk a második emeletre, a lépcső legtetején egy ajtó volt csak. Belépve rajta kicsi folyosó félére értünk, lila fallal és sötétebb árnyalatú szőnyeggel.
   - Ez szerintem tetszeni fog – kacsintott rám Eve és maga után húzott.
   A sarkon lévő helységbe vezetett. A bejárat mellett a falból ruhaakasztó rudak álltak ki. A szoba két végét tükrök borították. A ruhákkal szemközt pedig kiegészítős, sminkes szekrények.
   - Tényleg tetszik.
   Kimentünk. A kis folyosó kiszélesedett és látni engedte a hatalmas fürdőkádat, ami köré fekete függönyt lehetett húzni. Ezen a helységen lehetett a legjobban megfigyelni a ház felépítését. A belső kert köré épült, így a szoba végéből átmentünk a hálószobába, ami ezen az emeleten egybe volt a másik helységgel. Itt is a lila szín uralkodott. Fekete bőrkanapé nézett az üvegfal felé, amin franciaajtóval egy kis erkélyre lehetett menni, az alja természetesen üvegből volt. Az ágy sarkaiból fekete rudak mentek a magasba, amin sötétvörös rózsa minták futottak végig. Halványlila selyemfüggöny vette körül a lila ágyneművel borított ágyat. A szobában ezen kívül csak egy éjjeliszekrényt lehetett látni.
   - Az egész ház szuper – mosolyogtam Evere.
   - Kösz. Mihez van kedved?
   - Egy kis harapnivaló jól jönne.
   - Akkor nyomás.
   Lementünk a konyhába, Jack meg összedobott nekünk két szendvicset.
   - Jaj, Jack, annyira hiányoztál ezzel a pasival halálra untam magam. Szükségem van energiafeltöltésre. Hoznál nekem egy adagot? – nézett aranyosan Eve Jackre.
   - Szerintem majd inkább később.
   Észrevettem, ahogy Jack rám pillant gyorsan.
   - Miről van szó? – kérdeztem értetlenül.
   - Tudod a vér – Eve úgy nézett rám, mintha tudnom kéne.
   - Nem mondtam neki.
   - Hopsz…
   - Oké, mit kéne tudnom?
   - Szükségünk van vámpír vérre – magyarázta Eve. – Emiatt nem öregszünk meg a száz év alatt, valamennyivel jobbak lesznek az érzékszerveink, gyorsabbak és erősebbek leszünk a sima emberekhez képest, persze nem annyira, mint a vámpírok. Nem betegszünk meg. Ami pedig a legfontosabb, az elemek használatához is szükség van rá, ezért van nekünk szükségünk a vámpírokra.
   - Eszem ágában sincs vért inni, soha!
   - Ezt az első alkalom után már nem fogod mondani. Én is undorodtam ettől, de miután megkóstolod, mm… isteni finom.
   Felfordult a gyomrom. Régen megfordult a fejemben vámpíros film után, hogy milyen lehet vért inni, de mióta megtudtam, a vámpírok tényleg léteznek undorító, gusztustalan dolognak tartom. Az idegességem is előtört. Vajon mit titkoltak még el?
   - Ejtsük a témát – szólalt meg Jack. – Gondolom pihenni szeretnél az út után, később lesz idő megtárgyalni mindent.
   - Jó ötlet – egyeztem bele.
   Eve adott nekem pizsamát, amibe belebújtam gyors fürdés után és befészkeltem magam az ágyba. Közben Jack az egész házban leengedte a sötétítőt.
   Ők ketten a kanapén sutyorogtak jókedvűen. Lemertem volna fogadni, hogy több van köztük, mint barátság.
   Be lett kapcsolva halkra a zene, ami hamar elaltatott.