2012. január 12., csütörtök

12. fejezet

   Egy hónap telt el azóta, hogy Eve elment. Eleinte semmi se történt, ami megnyugtatta a többséget és így sokan elmentek. De a tettesek csak erre várhattak, ugyanis megint lecsaptak. Most a Pride család vezetője lett az áldozat.
   Elérkezett a gyűlés – minden héten egyszer – és Sofia Pride hozta a támadásról a hírt. Ő épp nem tartózkodott otthon, ennek köszönhetően életben maradt, a férjét annak az őrével együtt holtan találta meg. Vagy pontosan kifejezve rálelt a maradványaikra, ugyanis a vámpírokból annyi marad, mintha emberként normálisan meghaltak volna és utána bomlásnak indultak. Szóval minél idősebbek, annál kevesebb valami marad a testükből.
   Sofia átvette a férje helyét automatikusan, hisz ő is „ős”. Így a mai összejövetelen tiszta káosz uralkodott. Én Matt jelenlétére támaszkodva próbáltam nyugton maradni. Vele adódott pár probléma, mert a bátyja elutasította az ajánlatot és meghagyta testvérének. Csak kemény, hosszú vita után sikerült mindenkit beleegyezésre bírni.
   - Álljon elő egy gyanúsítottal, vángel! – csapott az asztalra Sofia.
   - Elegem van - csattantam fel, elöntött a düh és nem érdekelt semmi. Eddig egyfolytában nyeltem a viselkedésüket, de most betelt a pohár. Ideje, hogy komolyan vegyenek. – Maguk nem bírnak mást csinálni csak ülni és panaszkodni, na meg tőlem várni a válaszokat, mikor még bő egy hónapja tudok csupán erről a világról.
   Most kellett volna felvételt készíteni. Mindenki ledermedve, csodálkozva nézett rám, még Jordan is, aki pedig mindig unottan szórakozik valamivel. Persze megértettem a reagálásukat, eddig mindig a lehető legnyugodtabban viselkedtem.
   - Miért nem világosít fel minket ön Sofia? Elvégre nem én voltam ott a helyszínen.
   - Hogy merészeli?
   - Ezt magától kérdezhetném. Én vagyok a vángel, viselkedjenek eszerint! – néztem végig mindenkin.
   A teremre néma csend ereszkedett, nagy nehezen sikerült lenyugodnom. Mikor megszólaltam már higgadtan csengett a hangom.
   - Szakértők vizsgálnak meg mindent. Reméljük, megtudunk valamit, de addig mindenki menjen a dolgára!
   Mindenki gyorsan felállt és meghajolt. Sofia gyilkos pillantásokkal méregetett kifele menet, de hidegen hagyott. Kint az épület előtt megálltam megvárni Mattet. A friss levegő kitisztította a fejemet. Az előbbi előadásom fájdalmasan vágott a tudatomba. Sose gondoltam volna, hogy így ki fogok borulni előttük. Viszont egy hónap telt el és még mindig a sötétben tapogatóztunk, ez teljesen kikészített.
   - Jól vagy? – ölelt meg Matt.
   - Tűrhetően – hazudtam, legszívesebben még mindig ordibáltam volna. – Nagyon elástam magam?
   - Te vagy a vángel Szivi. Most helyre tettél mindenkit, aki azt hitte eddig, hogy feletted áll – vigyorgott csibészesen.
   - Köszi – csókoltam meg. – Türelmes ellenségeink vannak.
   - A vámpírok tulajdonsága, elvégre ellőttünk az örök élet – mosolygott. – A taktikája viszont remekül beválik.
   - Ez az egész őrültség – fakadtam ki. – Még ha lenne valamink, hogy beszéljük meg a tanáccsal mikor valószínűleg ott van az áruló is?
   Matt magához húzott.
   Felmentünk hozzá ás megint végig vettünk mindenkit. A kilenc tagból hét gyanúsított maradt, plusz én még kiráztam Jordant és Madiet, de a többiekkel nem tudtunk mit kezdeni.
   Szerencsére Eve messze volt innen és rajtunk kívül senki se tudta hol, így teljes biztonságban élvezhette a napsütéses tengerpartot. Meg persze Damon rendszeresen látogatta, aki mellesleg Mattet is hívta párszor. Ennek nem láttam értelmét, de mikor rajta kaptam beszélgetni őket, rákérdeztem Mattre. Csak annyit mondott, hogy semmi különös nincs. Damont egyáltalán nem érdekelte a fenyegetésem, én meg képtelen voltam rászánni magam, hogy elmondjam Mattnek, mi a véleményem.
   Egymás mellett feküdtünk a földön, mikor kopogtak. Matt felállt és az ajtóhoz ment. Úgy sejtettem, Jack az. A fáradságom elillant, idegesség járt át az információkra várva, azonban mikor benyitott az arca letört volt. A szemében láttam megcsillanni valamit Mattre nézve.
   - Na? – kérdeztem immár kevesebb lelkesedéssel.
   - Nem hagytak maguk után semmi hasznosat – rázta meg a fejét.
   Letörten rogytam vissza a szőnyegre. Most kiállni a tanács elé. Belegondolva csak reménykedtem, hátha találunk valamit, de az irányító rejtve marad, amíg valamelyik emberét nem kapjuk el és az nem kezd el beszélni. Ami valószínűtlennek tűnt.
   A Fellegzuhatagot ért támadás utáni héten sikerült elkapni két bűnös vámpírt. Azonban az egyik még akkor megölte saját magát, a másik pedig a kínzások után is csak annyit árult el, hogy hol vannak búvóhelyeik, amiket mivel rendszeresen cserélgettek semmi hasznát nem vettük. A főnöke pedig vagy tényleg rejtve volt előtte, vagy beteg mazochista természete miatt tűrte a fájdalmat.
   - Jack összehívnád a tanácsot?
   Essünk túl rajta legalább minél hamarabb. Jack bólintott aztán már ott is hagyott bennünket.
   Matt mellettem termett és megcsókolt. Ez picit megnyugtatott, de nem sokat ért.
   - Menned kéne – öleltem meg. – Pár perc és én is indulok. Addigra tuti mindenki ott lesz már – grimaszoltam.
   Rám mosolygott, megszorította a kezem, aztán elment.
   Felnyitottam a laptopomat és rákerestem a friss jelentésekre. A vámpírok létrehoztak egy rendszert, ahol a faj nyilvántartását is vezették, na meg a gyűléseket és minden fontos dolgot. Gyorsan átfutottam a jelentéktelen részeket, sajnos csak ennyi volt. Kiegészítették képekkel is, amiktől rám jött a hányinger. A házat vér borította, a halottak darabjai pedig össze-visszahevertek.
   Gyorsan kiléptem és becsuktam, nem bírtam tovább nézni. Lassan elindultam, mert egyedül a szobában nem éreztem magam jól. A folyosókon kevesen járkáltak, akik viszont igen mind lehajtott fejjel sutyorogtak. A dolgok gyorsan terjedtek a Fellegzuhatagban és nem csak a gyilkosságról beszéltek.
   Egy lány jött velem szemben, mikor meglátott, azonnal meghajolt, szinte remegett a félelemtől, még akkor sem állt fel miután köszöntem neki. Pár pillanat kellett mire leesett, hogy az én kirobbanásom is futótűzként elterjedt. Már csak pont ez hiányzott dühöngtem magamban.
   Már mindenki ott volt a teremben és az előttük levő jelentéseket olvasgatták, nem túl jókedvűen. A helyemre siettem és leültem. Bárhol másutt szívesebben lettem volna ebben a pillanatban.
   - Kész vannak a nagyszerű jelentések, most mit csináljunk, vángel? – kérdezte gúnyosan Sofia meglengetve egy lapot, amin férje maradványai voltak. – Várjunk tovább?
   - Hat csoport kutatja át az egész várost a környékével együtt – mondtam hidegen. – Mégis mi mást tehetnénk? Még sajnos nem látok a jövőbe. – Akkor messze lennék, tettem hozzá magamban.
   - Van ennek a második gyűlésnek valami értelme? – szólalt meg szokott unott hangján Jordan.
   - Nem igazán – ráztam a fejem. – Mindenkitől kérek egy beszámolót a következő találkozásunkig! Szerepeljen benne, hogy kit gondol tettesnek és miért! Miért pont a Pride és a Zeklos családra csaptak le! Na meg minden egyéb másról, ami hozzátartozik ezekhez.
   Ismét kaptam jó pár döbbent pillantást, Jordan viszont elismerően tekintett rám, bár szórakozott is valamin.
   - Mindenki önállóan írja! Nem fog senkié se kitudódni!
   Reméltem, így elérek valamit. Talán van olyan, aki tud, bármi jót csak itt nem meri elmondani. Bár akkor már valószínű megkeresett volna, de ki tudja. Egy próbát megér.
   Elköszöntem aztán hazamentem. Matt elment vadászni a közelbe, megígérte, hogy este átjön. Nem örültem valami nagyon, viszont azt mondta senkit se öl meg, csak lecsapolja picit őket. Azért ez se a legjobb, de elfogadtam.
   Jack otthon várt és épp telefonon beszélgetett Damonnel. Persze mihelyst meglátott elköszönt tőle. Kíváncsi voltam miről beszélgettek.
   - Szerintem akkor is Lyle az – mondtam Jacknek leülve a fotelbe.
   Mostanában mindig pörgött az agyam.
   - Cathy, még ha él is, akkor miért pont most jutott az eszébe?
   - Eddig tartott neki kitalálni egy hibátlan tervet.
   Erre kaptam egy lapos pillantást.
   Az utóbbi időben gyakran fárasztottam Jacket. Lyle az elején csak kíváncsiság miatt motoszkált a fejemben, hátha ő tud dolgokat a múltról, aztán átment gyanúsba.
   - Nem nevezhetsz mindenkit bűnösnek, aki tett valami furát a történelem folyamán.
   - Azoknál csak tökéletesítettem a tudásomat, hogy át tudjak mindent gondolni. Mellesleg sajnálom, de nekem csak azok a könyvek vannak. – A naplókat és a történelemkönyveket bújtam minden nap mikor ráértem, ha pedig valami még érdekelt azzal Jackhez jöttem.
   - Halljuk milyen új „bizonyítékod” van Lylera! Esetleg, hogy Damonnel nyaral valahol, miközben a tervüket csiszolják?
   Azóta ilyenekkel gúnyolódott, mióta megjegyeztem, talán Damon ismeri.
   - Én legalább gondolkozom rajta. Neked milyen ötleteid vannak? – megint előjött a korábbi dühöm.
   - Sajnos nincsenek – mondta halkan. A hangja bűnbánó, sajnálkozó volt.
   Támadt egy olyan érzésem, hogy valamit nem mond el, viszont ha ő nem akar valamit, arra képtelenség bárkinek is rávenni.
   - Damon miért van Eve mellett? – na, nem mintha bántam volna.
   - Arra van dolga – sóhajtott fel.
   - Tudod ez elég fura, hogy mindig Damonnel kapcsolatban vagy ilyen.
   - A barátom és már elég jól ismerem, így a feltételezéseid rémesek.
   - Bocsi, de felém valahogy nem mutatja ezt az arcát.
   Jack már majdnem mondott rá valamit, aztán becsukta a száját és nem szólt semmit. Persze ha már barátok, neki tuti elmondta, hogy mi baja velem, amit nekem nem fog elárulni.
   - Beszélhetnénk az álmaidról inkább! – nézett rám komolyan.
   Az utolsó rémes „álmom” még párszor megismétlődött. Ugyanaz volt nagyjából, a hang néha másabb és a legutóbbi két alkalommal villódzott a sötétség, de nem alakult át teljesen a helyszín annyira se, hogy be tudjam azonosítani.
   - Erről én nem akarok.
   - Pedig kéne.
   - Semmi értelme nincs – mondtam élesen majd felálltam és elvonultam.
   Nem bírtam elviselni, ha valaki felhozta. Az egésztől kiborultam, ebben az is segített, hogy akkor jöttek elő mikor eleve rossz kedvemben voltam.
   Felmentem a szobámba, bekapcsoltam halkra a zenét, aztán összegömbölyödtem az ágyamban és hagytam megeredni a könnyeimet.
   Az álomban érzett fájdalom minden alkalommal erősödött. Mostanában állandóan vért ittam, mert féltem elaludni. De mit segített volna, ha elmondom Mattnek vagy Jacknek? Halványlila gőzöm se volt semmiről. Csak annyi a biztos, hogy valami nagyon rossz közeleg, amit nem látok a sötétség miatt, hisz nem vagyok látnok.
   Mi van, ha én leszek a következő áldozat? Ha ez az, amit az álom jelent, hogy eljön értem a halál?
   Egyáltalán nem vagyok még kész arra, ami hamarosan jönni fog. Már rég össze kellett volna pakolnom és menekülni innen, amilyen gyorsan csak lehet. Én meg várok tehetetlenül, kétségbeesve. Ennél még az is jobb, ha tudod, hogy milyen rossz dolog vár rád, mert akkor mindent megteszel az elkerülése érdekében. Viszont sejtelmem sincs, mit kellene tennem.
   Mikor végre sikerült nagyjából összekaparnom magam, eltüntettem az árulkodó jeleket egy forró fürdőt véve. Ez abból is segített, hogy játszadozni kezdtem a vízzel, ami teljesen kikapcsolta az agyam. Minden porcikámat jóleső bizsergés futotta át.
   Épp egy törülközőt tekertem magamra, amikor meghallottam Mattet, pár pillanat múlva már előttem is állt.
   - Szia – mosolyogtam, örültem, hogy ilyen gyorsan visszajött.
   - Helló – nézett végig rajtam, levetkőztetve a tekintetével. A szívem hevesebben kezdett dobogni. – Ez aztán a szép fogadtatás – lépett közelebb, a kezét a csípőmre tette és magához húzott.
   Picit elpirulva megvontam a vállam.
   Lehajolt megcsókolni a nyakam alján lévő kis mélyedést, aztán elindult felfelé. Mohón csókoltam vissza, amikor az ajkamhoz ért. A testemet elöntötte a vágy.
   A kezem mellkasára csúszott és elkezdtem kigombolni az ingét, mialatt ő a nyelvemmel játszadozott az övével.
   Mikor végeztem az utolsó gombbal végigsimítottam felsőtestén, míg elértem a vállát és lecsúsztattam róla a ruhát.
   A kezei a combomra simultak és elindultak a törülköző alatt. Az egyikkel letépte rólam, aztán hátradöntött enyhén, hogy a másik kezével végig simítson a nyakamtól kiindulva, a melleimen keresztül le a hasamon. Remegtem érintése alatt, ami csak fokozódott, mikor becézgető keze a lábam közé került.
   - Olyan gyönyörű vagy – suttogta a fülembe.
   A nadrágja cipzárjához nyúltam, ő pedig segített és egy szempillantás alatt megszabadult a felesleges daraboktól.
   Végignéztem tökéletes testén, el se tudtam hinni, hogy ez a szívdöglesztő pasas az enyém.
   - Szeretlek – vitt be az ágyba.
   - Én is… szeretlek – nyögdécseltem, mert értelmes beszédre nem voltam képes.
   A hátam ívbe feszült, ahogy a nyelvével, a mellbimbómmal játszott. Magamban akartam érezni most azonnal.
   A hátára fordítottam, a testét csókokkal árasztottam el az egyik kezemmel pedig férfiasságát simogattam. Egy csókot leheltem ajkára és ráereszkedtem. Egyre jobban betöltött miközben a csípőmet mozgattam rajta. Gyönyörködve nézte tevékenykedésemet, aztán maga alá fordított. Gyorsított a tempón, közben a kezeivel bejárta a testem minden porcikáját. A körmeim a hátába vájtak, a torkomból nyögések szakadtak fel. A testem pattanásig feszült, elöntött a gyönyör, Mattel együtt élveztünk.
   Be kellett ismernem, hogy a szex a vámpírokkal, sokkal jobb. A fejlettebb érzékeim miatt mindent még jobban érzékeltem.
   Megcsókolt lágyan, majd mellém feküdt. A mellkasára hajtottam a fejem, jó volt hozzá bújni, érezni az illatát. Mellette úgy éreztem bármivel meg tudok birkózni. Még soha életemben nem szerettem ennyire senkit, mint ahogyan őt.
   - Aludj édesem! – fúrta az arcát a hajamba.
   Hamar állomba merültem, ahogy a hátamat cirógatta.
 

   Mikor felkeltem, Matt fel-alámászkált a szobában.
   - Mi a baj? – törtem meg a csendet felülve. – Min gondolkozol?
   Meglepetten rám nézett, valamiben nagyon elmerült, ha nem vette észre, hogy felkeltem, ami a vámpíroknál igencsak furcsa. Vizslatott a szemeivel, mintha azon töprengene, elmondja - e nekem.
   Lassan az ágyhoz sétált és leült a szélére. Megszállott lett az arckifejezése, ez egyáltalán nem tetszett nekem.
   - Uralkodjunk együtt! – szólalt meg végül, majd szünet után még hozzátette. - Mit szólsz hozzá?
   Csak néztem rá és próbáltam felfogni a szavakat, amik küzdöttek az agyam ellen. Ez nem lehet, ráztam a fejem! Álmodom még mindig, fel se keltem, győzködtem magam! Hiába, hisz minden porcikámban éreztem, hogy ébren vagyok.
   - Kiváló színészi tehetséged van, de ezzel ne szórakozz velem, Matt! – nevettem hisztérikus árnyalattal. Azt akartam, hogy csak félresikerült tréfát űzzön, de belül a félelem szorított össze.
   - Veled akarok maradni, de ahhoz kell a segítséged! Állj mellém vagy meg fogsz halni!
   A szemei az enyémbe fúródtak, belém fojtva minden hangot. A szavai késként hatoltak a szívembe, fájdalom járt át.
   - Miről… miről beszélsz? – próbálkoztam ismét a sokk hatása alatt.
   - Nagyon jól tudod – nézett rám keményen, a szemeimet elöntötték a könnyek. – Segíts elintézni a tanácsot!
   - Nem – ráztam a fejem és másztam el tőle.
   Egyesültem a levegővel, le akartam kötni, de túl lassú voltam a sokk miatt. Ő nem hezitált egy percet se, láttam a kezét, ahogy felém lendül, aztán minden elsötétült.

2012. január 7., szombat

Sziasztok!

Boldog új évet utólag is mindenkinek! :)
Hamarosan felkerül az új fejezet, és ha valaki hiányolt volna valamit a 11. fejezetben, amit nem írtam le, annak remélem kárpótlásul szolgál majd ez az új. ;)

Üdv.:
    Cathy