2. fejezet

   Kómásan ébredtem fel. A táj elmosódott a szemeim előtt. A fáradságra fogtam először aztán ránéztem a km órára, 200-zal mentünk. Az út mindkét oldalán mező terült el.
   Lecsavartam egy kicsit az üveget, hogy kitisztuljon a fejem. Nagy erővel süvített be a levegő, de én csak lágy, kellemes simogatásnak éreztem.
   - Mi az? – kérdeztem, mert Jack elég észrevehetően figyelt. – Az utat kéne nézned, ha így mész!
   Elmosolyodott a megjegyzésemen és visszafordult. A kimerültség semmi jele nem látszott rajta pedig mióta vele vagyok egy percre se hunyta le a szemét.
   Ennyi erővel küldhettek volna némát is az legalább azért marad csendben. Bosszantani akartam – valami gyerekes oknál fogva - ezért még lejjebb tekertem az ablakot. Arra vártam, hogy felhúzza magát, ehelyett elkezdett nevetni.
   - Engem nem zavar. Ha viszont fázol, akkor húzd fel!
   Vágtam egy grimaszt aztán kibámultam az ablakon. Vagy a próbálkozásaim nagyon gyengék vagy semmi se érdekli. A szökésemre kezdtem koncentrálni, mert így csak feldühítem magam.
   - Meddig tart az út?
   - Két-három nap körül szóval van még időt gondolkozni – elmosolyodott mivel leesett az állam. – Jobban örülnék, ha tartanád magad a megállapodáshoz.
   Tudja, hogy mit akarok ezért figyelni fogja minden mozdulatomat úgy viszont lehetetlen lesz bármit is véghezvinni. Az egyetlen megoldás, ami eszembe jut az a segítségkérés. Elvégre nem mehetünk végig ilyen kihalt területen.
   Felhúztam az ablakot és bekapcsoltam a rádiót. Ébren akartam maradni ezért a tájat figyeltem. Pár fa álldogált itt-ott, de azok nagyok voltak. Az ősz miatt azok a levelek, amik fennmaradtak elsárgultak ez az életet jutatta eszembe. Úgy éreztem én is sárgulok elfele. Hogy válhatott ennyi minden rosszra egy este alatt. Szerencsére alig láttam valamit a gyorsaság miatt így könnyebben félre tudtam hessegetni ezeket a szörnyű gondolatokat. Csak úgy marad bármi kis esélyem, ha megtartom az ép eszemet és csak a megoldásokra koncentrálok.
   Pár perc múlva elkezdett esni az eső vízfüggönnyel takarva be a kocsit. Befészkeltem magam az ülésbe és figyeltem az ablakon folyó vizet. A visszapillantóban egy árny suhant el. Épp hátra felé fordultam mikor megint megpillantottam. Egy csíkot tudtam csak kivenni úgy tizenöt méternyire a kocsitól ugyanolyan sebességgel mozogva.
   - Bukj le! – kiáltotta Jack.
   A kocsi hirtelen fékezett én meg előre vágódtam, de a biztonsági öv megtartott. Még mindig bámultam kifele. A csík is megállt ember alakot öltve. Valami fényes villant meg az idegen kezében aztán nyomást éreztem a bal vállamon és az ülés elé kerültem. Ugyanebben a pillanatban hallottam valami hangos csattanást.
   - Ne mozdulj! – szólt rám Jack majd kiszállt a kocsiból.
   Kis híján rám tört a nevetés. Ez nem lehet a valóság, ilyen maximum egy rossz filmben fordul elő. Megőrülni se őrülhettem. Az agyamban kutattam nem e kaptam valami szert, de ez is butaság volt mégis mitől képzelnék ilyeneket?
   Átöleltem a lábaimat és oldalra kukucskáltam. Üvegszilánkok borítottak be mindent, a vezető ülésből egy tőr állt ki, a markolatját sodort kötélszerűre csinálták. Egész jól nézett ki azt leszámítva, hogy engem céloztak meg vele.
   Megfordult a fejemben a futás, de a kintről jövő csattanások elvették a kedvem. Azt hittem valaki a kocsit veri ám minden nyugodt volt csak én remegtem. Visszatemettem az arcom a térdeim közé és próbáltam kiverni a fejemből mindent főleg azt, hogy mi lesz velem Jack vesztése esetén.
   Újra elindultunk. Valaki beszélt hozzám, de figyelmen kívül hagytam. A gyomrom kezdett felkavarodni.
   - Állj meg! – alig jött ki hang a torkomból.
   A kocsi lefékezett, kimásztam aztán pár lépés múlva kiadtam magamból mindent. A kijönni akaródzó könnyek szúrták a szemem. Miért akarnak engem megölni? Semmi rosszat nem követtem el. Ketten már így is valószínű meghaltak – vagy többen – miattam.
   - Jól vagy? – kérdezte Jack aggodalmasan mikor befejeztem. A másik illetőnél bezzeg ez nem érdekelte.
   - Viccelsz sose voltam jobban – vágtam egy grimaszt, ahogy felé fordultam.
   A támogatásával bemásztam a hátsó ülésre. Elment a csomagtartóhoz majd visszajött pléddel és egy üveg vízzel.
   - Ha valamire szükséged van, szólj!
   Folytattuk az utunkat csendben. Szerencsére a beáramló friss levegő ébren tartott. Beértünk egy nagyobb városba, így a sebesség is csökkent a minimálisra. Most van itt a lehetőség, ha meg akarok szökni. Ezért megpróbáltam kiverni azokat a gondolatokat a fejemből, hogy védtelen maradok. Lényegében azt se tudom mi vár rám és kitudja, lehet az rosszabb a halálnál. Talán még egy szökés illetve szökési kísérlet után Jack elmondja, mi folyik itt.
   - Nem gondolod, hogy jogom van megtudni, miért akarnak megölni?
   Végül is tettem még egy próbálkozást, mivel a félelem felülkerekedett rajtam.
   - De, de úgyse hinnél nekem.
   - Próbáljuk ki – a lehető legkomolyabban mondtam.
   - Kiválasztott vagy… - rám tört egy hisztérikus nevetés, félbeszakítva őt.
   Sóhajtottam egyet.
   - Igazad van, tényleg nem hiszek neked, főleg mert mire lennék én kiválasztva? Valószínű összekevertek valakivel. Ez eleve olyan béna filmes duma.
   Jó lehet, furcsa vagyok egy kicsit, de egyáltalán nem olyan értelemben, hogy valakinek ezért fontos lennék. Egyszerűen csak egyéni viselkedésem van semmi több.
   - Valahol megállhatnánk, mert ki kell mennem.
Rám nézett a visszapillantóban. A tekintete egyértelműen kifejezte mondanivalóját „Ne próbálkozz semmivel!”. Leparkolt a legközelebbi étteremnél.
   Közvetlen mellettem sétált el a mosdóig. A bár legvégében volt. Belépve azonnal körülnéztem kitől tudnék segítséget kérni. Most se igazán rajongtam az ötletért, hogy belekeverek valakit, de csak így lehet bármi kis esélyem. A bejárattal szemben egy másik ajtó állt. Odasiettem abban reménykedve, hogy másik kijárat. Szerencsém volt, az ajtó egy játékterembe vezetett. Kisiettem az épületből és arra szaladtam amerre a központot véltem. Befutottam a taxiállomásba. Hálát adtam az égnek miközben beszálltam az egyik taxiba és megkértem, hogy vigyen a rendőrségre.
   Miután elmeséltem mindent rákerestek Jack Aludra, de csak az elhunytak között volt ilyen név. Felhívták a szüleimet, akikkel én is beszélhettem. Megegyeztünk, hogy értem jönnek.
   Készítettek egy fantomképet Jackről a leírásom segítségével, majd felvezettek az emeletre egy szobába ahol pihenhettem. Tisztára olyan volt, mint egy kórházi szoba.
Lefeküdtem az ágyra és a plafont kezdtem el figyelni. Nem értettem Jack miért hazudna a nevét illetően, elvégre mennyi is volt az esélye, hogy én elszököm? Egyáltalán nem sok. Semmi nem jutott az eszembe magyarázatként ezért inkább elhessegettem a gondolatot.
   A rendőrök azt mondták négy óra, míg anyámék ideérnek. Megint elszenderedtem, de visszaráztam magam. Sose aludtam még egy nap ennyit – kivéve persze mikor még nagyon kicsi voltam -, mint ma. Elmentem felfrissíteni magam, alighogy visszaértem kopogtak és bejött egy magas, jóképű fickó. Szőkés barna haja össze- visszameredezett. A tengerkék szeme gyöngyként villogott. Öltözéke közel sem festett rendőriesen. Farmert és ezüstös kabátot viselt, ami tökéletesen illett sápadtságához.
   - Szedd össze a cuccodat, indulnunk kell!
   Értetlenül meredtem rá, mire ő odalépett, felvett és az ablakhoz indult. Semmi kétségem nem maradt a felől, hogy olyan, mint Jack.
   - Most komolyan a rendőrségről akarsz elvinni? – kérdeztem gúnyosan.
   Bólintott, én meg beszívtam jó mélyen a levegőt aztán sikítottam egy nagyot. Sajnos mire bárki odaérhetett volna, mi már a kocsijában ültünk. Mivel egy pillanat alatt leugrott a harmadikról semmi bajlódás nélkül, utána meg a parkolóban teremtünk villámsebesen. Becsuktam a szemem és próbáltam az előbb történteket elfelejteni, elvégre ez lehetetlen. Jó talán van olyan ember, aki ügyesen sérülés nélkül le tud ugrani a harmadiknál – bár ezt kétlem-, de akkor sem úgy, hogy fog még valakit.
   - Szóval – minden félelmet el akartam tüntetni a hangomból, ami elég jól sikerült a haragom miatt. - Ki vagy te? Melyik csoportba tartozol? Mit akartok tőlem? Miért akartok megölni?
   - A nevem Matt Zeklos. Nem tudom, milyen csoportokra gondolsz pontosan, de azok közt vagyok, akik védeni akarnak. Az utolsó két kérdés pedig jó hosszú. Elmagyarázom, de ha valami nem világos szólj!
   - Te vagy az, akitől mindent megkérdezhetek?
   - Jack mondta? – bólintottam. - Hát el kell keserítselek, más személyre gondolt. Ugyanakkor, amire tudok, válaszolok, a többi pedig ráér.
   Végre megkapom a válaszokat. Jobb kedvem lett bár az is közre játszott, hogy megölni nem akar.
   - Tehát gondolom furcsa volt az előbbi ugrás. Vámpír vagyok. – Hiába jó magyarázatnak hangzott nem hittem el. Kitört belőlem a nevetés, ez pont úgy hangzott, mint a „kiválasztott vagy”. Ki tudja, lehet a barátaim beneveztek valami irtó gagyi játékba. – Nézz rám!
   Engedelmeskedtem és kifutott minden vér az arcomból. Vaddá torzult a kifejezése, a vicsorgásától lehetett látni a két megnőtt szemfogát.
   - Nekünk vámpíroknak van egy uralkodónk, aki te leszel hamarosan – újra normálisan nézett ki, még a fogai is eltűntek –, pontosan száz évig uralkodnak. A vége előtt húsz nappal meglátják a kiválasztottat, aki most te vagy. Tudsz bánni a négy elemmel.
   - Most már biztos, hogy összekevertek valakivel.
   - Nem érzed furcsának a vizet vagy a levegőt, mintha a részed lenne?
   Pár pillanattal ezelőtt megkönnyebbültem, hogy megszabadulok ettől, de igazság szerint tényleg ilyesmit éreztem. Hallgatásomat igennek vette és folytatta.
   - Egyszerre csak egyvalaki rendelkezhet ezzel a képességgel. Még csak érzékelni tudod, használni nem. Ha letelik az a megmaradt idő, akkor kapod az egészet meg.
   - Mikor? - a húsz nap is elég kevésnek tűnt, vajon hány napom maradt még?
   - Olyan tizenhét.
   - Engem is át akartok változtatni? A rendőrök keresni fognak! – fenyegettem.
   - Elintéztem őket, másrészt pedig mindenki azt fogja hinni, hogy meghaltál. Ami a másik dolgot illeti, száz évig nem öregedsz majd, ha lejár az idő tovább élheted az életed, úgy ahogy akarod.
   - Addigra viszont mindenki halott lesz, akit ismertem. Válasszanak mást helyettem!
   - Mindig csak egy kiválasztott van – a csak egyet jól megnyomta.
   - Én lemondok.
   - Nem érted. Új abban az esetben jön, ha a régi meghal.
   Ez már probléma, mivel élni akarok még egy darabig. A dolognak az a része, hogy több mint száz évig élek, nagy hatalmam lesz, és valószínű mindent megkapok, amit akarok tetszett. Viszont a halálos ügy elfogadhatatlan. Ami a szökést illeti, két lehetőségem van, vagy megölnek, vagy megint elkapnak.
   - Mire vagy kíváncsi? – szakította meg a merengésemet.
   - A vámpírok milyenek? –szólaltam meg végül.
   - Kell a vér az életben maradásunkhoz. Az érzékszerveink nagyon kifinomultak, gyorsak és erősek vagyunk.
   - Embereket… - nem bírtam kimondani az ölni szót.
   - Vannak, akik igen, de azoknak oda kell figyelniük a rejtve maradásra. A legtöbben viszont vért „lopnak”. Van egy szervezetünk, akinek a dolga a vérszerzés. Ők lényegében kamu véradó szervezetet hoztak létre. Ez bárkit ellát, akinek kell. –Lassan beszélt s közben gyakran tekintett rám, hogy lássa megemésztem-e a hallottakat. Őszintén szólva elég lassan ment, de az infót elraktároztam. – Van egy tanácsunk, ahol a kilenc legősibb család képviselteti magát. Az uralkodó nem tehet semmit, amíg velük nem egyeztet. Háromhavonta tartanak gyűlést, ha nincs semmi fontos, ami miatt előbb össze kéne hívni.
   Befejezte én pedig végig mentem az egészen újra. Rossz érzés kerekedett felül rajtam. Közel sem hittem, hogy alkalmas lennék az uralkodásra és az a benyomásom támadt, ha alkalmatlannak bizonyulok, eltüntetnek, hogy alkalmasabbat találjanak.
   Össze-visszaugráltak a különböző gondolataim. Egy dologra még mindig nem kaptam választ.
   - Miért akarnak megölni?
   - Hú, ez jó kérdés. A legelején minden vámpír félt az uralkodótól és istenítették őket. Aztán egy nagyon öreg hatalomra vágyott. Nem sikerült elérnie a célját, de az éppen akkori uralkodó súlyosan megsérült. Az eset után változásokat hoztak. Megerősítették a tanácsot. Emellett létrejött az őrség. A tagjai védenek titeket és biztosítják, hogy a törvényeket mindenki betartsa. Ennek következtében pár őrült már csak a jövendőbelieket kezdte megtámadni. Ezután már csak az uralkodó és a tanács tudta, ki lesz a következő, na meg persze akit érte küldtek az őrségtől. Így ami a kérdésedet illeti, sejtelmem sincs.
   - Milyen törvények vannak?
   - El kell kerülni a feltűnést, és titokban kell tartani a kilétünket. Mivel megvan a saját nyilvántartásunk, be kell jelenteni, ha valaki meghal. Ezek a fontosak.
   - Ki jelentené be, hogy megölt valakit!
   - Mindenki, hacsak nem a főcsaládok tagjaiból gyilkolt meg valakit nem kap büntetést.
   Uram atyám, milyen világba csöppentem én bele. Az vigasztalt, hogy engem védenek. Jobban belegondolva lehet, megérdemlik a sorsukat, hiszen embereket ölnek. Ez a nyilvántartásos dolog eléggé furcsa.
   - Mindenkit bejelentenek, akit vámpírrá tesznek?
   - Ez más, mint amire gondolsz. A legősibbek az igazi vámpírok. Csak ők tudnak szaporodni. Akiket átváltoztattak azok már nem tudnak újat létrehozni sehogy. A tanácshoz kell menni, ha valakit át akarsz változtatni.
   - Hogy lehet valakit átváltoztatni?
   - Az uralkodó vérének kell lennie a testében, amikor meghal. Manapság évente változtatnak át pár embert, akit kiválasztanak a kérelmezettek közül.
   - De hát akkor nektek tudnotok kéne, kik akarnak megölni.
   - Beszéltem az apámmal ő az egyik tag a tanácsból, de Jack azt mondta Evenek, a mostani uralkodónak, hogy nem találta meg a nyilvántartásban a támadót.
   Tehát folytak a beszédek, amíg én aludtam. Az eddig hallottakból kezdett összeállni egy kimondottan sokkoló kép. Csak a tanács tudta, hogy én vagyok a kiválasztott meg ez az Eve és ők döntik el kiket változtatnak át. Azaz vagy Eve, vagy valamelyik előző uralkodó meg a tanácsból ki tudja még ki áll a támadóim mögött. Na, már most, ha Jack szólt a támadásról nyilván őröket küldenek nem Mattet.
   A gyomrom kavarogni kezdett az idegességtől. Gyorsan végiggondolva három lehetőségem maradt. Egy, elszököm, majd bujkálok életem végéig abban reménykedve, hogy nem találnak meg. Ez eléggé elfuserált ötlet volt a két szökés után, amik egy napig se tartottak. Kettő, maradok Mattel, figyelve a dolgokat. Három, valahogy visszajutok Jackhez.
   Végül az utolsó kettő mellett döntöttem. Miszerint megpróbálok rájönni a dolgokra és mihelyst felbukkan Jack, menekülök hozzá. A terv első része tűnt a legnehezebbnek. Nem akartam feltenni a kérdéseket nehogy rájöjjön valamire, mert ha gonosz alaposan megjárom, csendben viszont aligha fogok rájönni a dolgokra.
   A következő pár órát némán töltöttük.
   - Az szerintem biztonságosabb lenne, ha Jacket ide hívnánk – vetettem fel semlegesen.
   - Igazad van. Csak attól tartok őt követik – rám nézett majd hozzá tette. - Akarsz vele beszélni?
   Bólintottam mire elővette a telefonját és kikereste a számot majd átnyújtotta nekem.
Épp csak kicsörgött, amikor Jack felvette. Olyan gyorsan beszélt bele, hogy semmit nem értettem meg.
   - Cathy vagyok.
   - Hála az égnek – hallatszott a megkönnyebbülés a telefon másik végéből. – Jól vagy? Hol és kivel vagy?
   - Igen. Matt van velem – odafordultam megkérdezni hol vagyunk, de meg se szólaltam nyújtotta oda a kezét a telefonért. Ő is ugyanolyan gyorsan beszélt, mint Jack így pár másodperc alatt lerendezték.
   - Nem sokára találkozunk vele – kis csend után folytatta. – Szóval mitől ijedtél meg ennyire?
   - Én… honnan… - rám nézett kedvesen. A pillantása egyértelmű volt észrevette, hogy félek.
   - Miért vagy itt? Mármint logikusan gondolkozva egy testőrt kellett volna küldeniük nem valaki fontosat.
   - Igazad van, de azt azért hozzá kell tenni, hogy engem senki sem küldött. Jack, ha el is árulta Evenek a többieknek fogalmuk sincs hol vagy. Segítséget se küldtek direkt. Ezzel elárulták volna a holléteteket a gyilkosoknak is. Én meg hirtelen elhatározásból elindultam megkeresni titeket.
   - Te akartál lenni a hős megmentőm? – egy kis gúny volt a hangomban, de ő csak nevetve megrázta a fejét.
   - Unalmas az éltem – vonta meg a vállát. - Ez jó mókának látszott.
   Elég hülyén néztem rá, mire megint elnevette magát. Elfordulva kibámultam az ablakon. Jól van, lehet ez az egész egy baromság elvégre, aki mondta az valószínűleg őrült. Mivel ki akarná megöletni magát azért, mert unalmas az élete.
   Egészen besötétedett mire beértünk a városba. Kis idő múlva leparkolt az egyik szálloda parkolójában. Alig észrevehetően, de egyfolytában figyelt még akkor is, amikor a szobát vette ki. Az egyszerű bútorokat a sokfajta szín dobta fel. Az ágyhuzat kék, a falak sárgák, a fürdőszoba rózsaszín, a szőnyegek fehérek voltak. Két sötétnarancs színű fotel is helyet foglalt a szobában. Az asztal a székekkel és a szekrénnyel a fák barnaságát idézték.
   - Aludj egyet, mire felébredsz már Jack is itt lesz.
   Nem kellett kétszer mondania lefeküdtem és pár perc múlva már az igazak álmát aludtam. Mikor felébredtem teljes sötétség vett körül. Nyúltam felkapcsolni a kis éjjeli lámpámat, de mivel csak a levegőt markoltam meg rájöttem, hogy nem álmodtam a dolgokat és nem a saját szobámban fekszem. Halvány fény áradt szét a szobában. Matt az egyik fotelben ült Jack pedig az ágy másik oldalánál lévő állólámpától nézett. Kicsit megkönnyebbültem. Még ha úgy nézzük valamennyire kezdtem beletörődni ebbe az egészbe. Sokat töprengtem azóta mióta megtudtam a dolgokat és arra jutottam, hogy mivel fontos leszek, valahogy csak ki tudom játszani őket titokban.
   - Szedd össze magad, indulnunk kell! – Jack arckifejezéséről most se lehetett leolvasni semmit.
   Kikászálódtam az ágyból és bementem a fürdőszobába felfrissíteni magam. Hiába szedtem rendbe magam a tükörképem szörnyen festett. A bőröm a szokottnál is sápadtabb volt, mint aki beteg. A szemem alatt pedig karikák tündököltek a sok alvás ellenére. Miközben kimentem hatalmasat korgott a hasam.
   - Nem akarunk valami kaját szerezni? – visszagondolva rájöttem, hogy csak kora reggel ettem. – Hány óra van?
   - Lent kerítünk valamit – válaszolt Jack kedvesen miközben odajött mellém és az ajtó felé terelt. – Hajnali kettő múlt.
   Legszívesebben visszafeküdtem volna még. Beültünk ketten a kocsi hátsó ülésére Matt meg elment egy jó korai reggelit keríteni nekem.
   - Tudod, ha elmondod ezt az egészet nem szöktem volna el – törtem meg a csendet.
   Kuncogott egyet mielőtt megszólalt.
   - Egyrészt nem volt kedvem bizonyítgatni. Másrészt koránt sem állsz készen erre, engem nem tudsz átverni. Harmadrészt pedig azt hittem a támadás eléggé megijesztett ahhoz, hogy ne próbálkozz elmenni tőlem.
   - Igazad van teljesen, de azt figyelmen kívül hagytad, hogy fogalmam se volt mi vár rám így te se tűntél a legjobb választásnak.
   A szemei fogva tartották az enyémeket elmerültem a sötétségében. Szétáradt bennem a nyugalom és most először mióta ez elkezdődött biztonságban éreztem magam.
   - A történtekkel most már fölösleges foglalkozni koncentráljunk az útra. Minél hamarabb meg akarok érkezni ez az egész túl furcsa.
   - Egyetértek – ült be előre Matt. Hátranyújtott egy zacskót, aminek a tartalmát hamar kivégeztem.
   Fenn akartam maradni, hogy lássam, merre megyünk, de még a városból se értünk ki máris aludtam.
   Hét óra körül keltem fel. Megint gyorsabban mentünk a kelleténél és eszembe jutottak a rendőrök.
   - Hogy intézted el a zsarukat, Matt?
   - Elhitettem velük, hogy egyedül fogsz hazamenni. Mikor oda mennek a szüleid lesz egy kis vita, de a keresésed addig fog csak tartani, míg rá nem jönnek a halálodra.
   - Milyen halálom lesz? – kérdeztem gúnyosan.
   - Amilyet csak szeretnél – kacsintott rám a visszapillantóba.
   - Milyen szerencsés vagyok. – Jack rátette a kezemre a sajátját.
   - Ez segítség. Gondolj csak bele, találkozni nem tudsz velük. Mi a jobb nekik, ha reménykednek és keresnek, vagy ha elfogadják, hogy meghaltál.
   Egyik se volt jó, de igazat mondott.
   - Viszont miattatok nem tudok.
   - Ez csak félig van így – mosolyodott el. - Te rád is kíváncsiak lennének a tudósok.
   Ezt el is felejtettem, ugyanakkor a szüleim nem árulnának el és vetnének oda kísérleti patkánynak.
   Beértünk egy kisebb városba.
   - Megállnánk majd valahol, mert WC-re kell mennem.
   - Én… - kezdte Jack, de belefojtottam a szót.
   - Nem akarok megszökni. Három próbálkozás a nyerő, de megtanultam az előző kettőből hogy nincs esélyem – erőltettem kis mosolyt magamra.
   Leparkoltunk egy kávézó előtt. Jack szorosan mögöttem jött az oldalamnál. Épp meg akartam szólalni, hogy ez szerintem kicsit túlzás, amikor lökés miatt a járda felé zuhantam kimondottan gyorsan. A legvégén Jack átfogott tompítva az ütést, de a térdem még most sem jött rendbe és azt pont érte. Durranást is hallottam aztán sikoltozást. Oldalra fordítottam a fejem megnézni mi történt. Egyből észrevettem. Émelygés tört rám a látványtól. Valószínűleg egy engem célzó lövés találta el a nőt a nyaka legaljánál. Vér csöpögött le az aszfaltra és a szőke hajára, ami élesen elütött a vöröstől.
   Félig érzékeltem, hogy felemelnek a földről, a szemem előtt viszont még mindig az a fiatal nő lebegett, aki miattam halt meg. Olyan volt, mint amikor felkelünk egy rémálomból és bárhová nézünk, csak a szörnyet látjuk ez viszont a valóságban történt így nincs miből felébredni.
   - Cathy! Nézz rám! Cathy! – ismételgette egy hang kétségbeesetten, ami lassan kihúzott a sokkos állapotból.
   A kocsiban ültem Jack ölében ő meg engem fürkészett. Beletemettem az arcom a mellkasába és úgy zokogtam, eláztatva a felsőjét.
   A könnyeim nagy nehezen kezdtek apadni.
   - Vége van. Minden rendben – szólalt meg Matt.
   - Hogy lehetne minden rendben, mikor miattam halt meg? – olyan hirtelen lángolt fel bennem a harag, hogy még engem is meglepett. – Mondjuk igaz mit törődtek ti egy emberi élettel.
   Jack szóhoz sem jutott a megdöbbenéstől.
   - Nem mindegyikőnk öl embert és a halálát más okozta.
   - Nem azt mondtam, hogy ti voltatok – még jobban felháborodtam a szavaim kiforgatása miatt. – Viszont közel sincs semmi rendben. Ettől az egész kiválasztottas dologból elegem van, és nem kell még az is hogy meghaljanak ártatlanok miattam.
   A végét már kiabáltam, ami Matten is láthatóvá tette az idegességet, de Jack belefojtotta a szót, még mielőtt bármit mondhatott volna.
   - Nyugalom! Hiszel a sorsban?
   - Igen, de ez most nem fog megnyugtatni.
   - Sietünk nagyon, ha megérkezünk, biztonságban leszel.
   - Nem gondolod, hogy le kéne őket rázni aztán sietni? – kérdezte Matt.
   - Mondd, ha van jó ötleted!
   Mindketten elhallgattak. Próbáltam kizárni a történteket és a jövő lehetőségeit is az agyamból.
   - Mit szóltok ehhez? Megszállunk valahol, aztán elsurranunk gyalog – törte meg a csendet Jack.
   - Én is ilyesmire gondoltam, de az elsurranás nehézkes.
   - Gyalog akartok menni? – nevettem el magam.
   - Le tudnánk őket előzni – Jack úgy nézett rám, mintha valami alap dologról lenne szó, látva értetlenségemet folytatta. - Tudod, mi gyorsak vagyunk.
   Az ötlet nem tűnt számomra a legjobbnak. Ostobaság tudom, de a kocsiban akartam maradni, ennek legalább vannak oldalai, amik körülvesznek. Másrészt tuti nem kényelmes az-az utazás, ha kocsival jöttek értem.
   Bő egy órával később elérkeztünk egy jó magas szállodához. Matt szállt ki elsőnek és jó alaposan körülnézett majd intett nekünk. Semmim se akarództa őt követni, de Jack kirakott. A lábamba bele nyilallt a fájdalom. Biztos voltam benne, hogy nem sok bőr maradt rajta és a több órás ülés sem tett jót neki.
   A szobánk a nyolcadik emeleten volt. Amint becsukódott az ajtó Jack és Matt pár pillanat alatt teljes sötétséget csinált.
   - És most mi lesz? – kérdezte Matt.
   - Honnan tudjam?
   Mindketten idegesek voltak.
   - Mi a baj?
   - Sütkérezős idő várható. Ezért ők is el fognak bújni valahova és valószínű a csatornákba is lesznek, ahol mi akartunk meglógni.
   - Viszont – gondoltam végig - elő fognak jönni, ha lement a nap, mivel azt hiszik mi is azért jöttünk ide… vagy nem?
   - Igazad van. Zsenike vagy. – mosolyodott el Matt, amitől szinte már ellenállhatatlanul vonzónak tűnt. Ez az arca pár percre kiűzte az emlékezetemből azt a rémisztő kinézetet. Aztán elkomolyodott, de a szeme még mindig kedves volt, ahogy a hangja. - Figyelj! Sajnálom, amit a kocsiban műveltem.
   - Nekem se kellett volna kiabálnom.
   Egy pillanatra késztetést éreztem arra, hogy a nyakába vessem, és jól kisírjam magam, de az semmire se lenne megoldás. Főleg nem arra, hogy megőrizzem az éppenséggel megmaradt, erős állarcomat. Életemben nem éreztem magam még ennyire gyengének. A legelején tele voltam küzdeni akarással, most viszont csak egy biztonságos helyet akartam, ahol nem akarnak megölni. Azt a feltevést, miszerint a támadásokat használják csapdának, hogy ne akarjak megszökni, minél messzebb próbáltam elzárni. Egyszerűen kellett valami remény…
   - Ki kell mennem – mondtam, aztán szinte rohantam a mosdó felé.
   A fürdőszobában engedtem a csapba vizet, beleraktam a kezem és csak erre koncentráltam. Most is úgy éreztem, mintha a víz a részemhez tartozna, de ez nem volt elég.
Becsuktam a szemem és mindent kizártam az agyamból, csak a különös érzést hagytam. Sokáig nem történt semmi, aztán olyan volt, mintha a kezemnél a víz életre kelt volna. Kavargott a kezem körül és csapkodott mindenhol. Ez az egész kellemes érzés volt. Lassan kinyitottam a szemem, nehogy azzal megszűnjön. Szemügyre vettem a vizet, semmi különös nem volt rajta annak ellenére, hogy még mindig ugyanazt éreztem.
   - Hahó. Jól vagy? – kopogott Jack.
   - Igen.
   Kihúztam a dugót, kelletlenül megtöröltem a kezem, aztán kiléptem. Végig fürkészett a szemeivel.
   - Mit sikerült csinálnod a vízzel? – egy féloldalas mosolyt kaptam tőle.
   - Nem is tudom. Azt hiszem úgy éreztem, mintha a víz élne...
   - Nagyon ügyes vagy, főleg azért, mert senki se segített.
   Jókedv áradt szét bennem az elismerés miatt, és most először örömmel akartam többet tudni.
   - Úgy mondtad, mint aki tud ezekről a dolgokról.
   - Szeretnéd, ha mesélnék? – bólintottam.
   Leült az egyik fotelbe, én meg az azzal szemköztibe.
    - Tudod minden kiválasztottat az akkori uralkodó tanít meg mindenre. Be kell vallani az Eve előtti egy beképzelt semmire való nőszemély volt. Odaadta Evenek az összes múltunkról szóló könyvet és utána nem érdekelte mit csinál. Az úton megkedveltem Evet, mivel pont engem küldtek érte, így mikor senki se foglalkozott vele segítettem neki és mindig mellette voltam, amikor csak tudtam. Emiatt elég sok mindent tudok, főleg azért mert engem választott ki a személyes testőrének - kérdő pillantást vetettem rá mire elmagyarázta. - Fognak rád vigyázni testőrök, de azok szinte sose lesznek a közvetlen közeledben, viszont választanod kell majd egy személyt, aki a nap 24 órájában melletted lesz.
   - Most túloztál igaz?
   Megrázta a fejét.
   - Jól kell választani, de levegőnek is lehet nézni. Viszont ez még ráér, térjünk vissza az eredeti témához. Az, amit éreztél, azaz eggyé válás az elemmel. Most még csak koncentrálással és az elem... érintkezésével vagy rá képes. A különös érzés, amit például kézmosáskor érzel, mindig ott lesz, csak később nem kell nagyobb mennyiség belőle. Az eggyé válás pedig akkor jön elő, amikor használod az elemet. Te az idő múlásával és gyakorlással képes leszel magadon alkalmazni képességedet. Az utolsó két-három napban, a közvetlen környezetedben is, míg végül megkapod az egész erőt.
   - Képes leszek a semmiből előteremteni vizet?
   - Nem - mosolyodott el majd még szélesebb lett a vigyora az arcom látván.
   - Nézd, a négy elem majdnem mindenhol ott van attól még, hogy nem látod. Most viszont aludjál egy kicsit, mert fárasztó lesz az este. Minden rendben lesz? - fordult kissé odébb.
Követtem a tekintetét, Matt állt tőlem pár lépésre. Fel se figyeltem arra, hogy nincs itt.
   - Aha.
   Átvándoroltam az ágyra. Hamar elmerültem az álmok világában.