1. fejezet

   A fejem iszonyatosan sajgott, mint akit fejbe vágtak. Pislogtam párat mielőtt még teljesen kinyitottam volna a szemeimet. Körbe néztem a szobában. Az tuti, hogy nem ismerem, egy nagy ágyból és szekrényből állt az egész. A fal fehér színű a bútorok régi darabok. Oda vánszorogtam az ablakhoz kilesni. Pont a két házsor közötti keskeny részre láttam ahol még villany se égett, a nap se kelt még fel szóval semmit nem tudtam kivenni nagyon.
   Ez aztán rám vall. Cathy Noche az átlagos lány, aki mindenről véleményt nyilvánít, távol tartja magát a középponttól és a nagy balhéktól. Erre most felébredek egy helyen, ahová nem tudom, hogy kerültem.
   Kimásztam az ágyból elindulni felfedező útra. A ház a szobán kívül még konyhából és fürdőszobából állt. Nem valami otthonos helynek festett. Megpróbáltam kinyitni az ajtót bár előre tudtam, hogy zárva van. Kíváncsiságból belenéztem a szekrényekbe, egyikbe se találtam semmit pedig farkas éhesen szívesen bekaptam volna valamit. Továbbmentem vízért imádkozva. Megnyitottam a csapot a kelleténél gyorsabban így szanaszét fröcskölődött az egész. Miután jó sokat ittam megfordultam és szembetaláltam magam a tükörképemmel. Átlagos magasságú karcsú alakom van. A hosszú barna, egyenes hajam kócosan ölelte körül a most furán sápadt, piszkos arcomat. A szemeim sötétbarna árnyalatban játszottak. Mindenem csupa kosz volt nem beszélve néhány szakadásról itt-ott, amik alatt a bőrömet is karcolások, horzsolások borítottak.
   Gyorsan ellenőriztem az ablakokat, de mivel magasan voltam nem sok esélyt láttam a szökésre.
   Neki fogtam lemosni az arcomról és a kezemről a piszkot. A víz érintésére szokatlan érzésem támadt, mintha át akarna ölelni, a részemmé akarna válni.
   Megtapogattam a fejem ott ahol a legjobban fájt, találtam is egy púpot. Véletlen megnyomtam mire belém hasított a fájdalom, de legalább teljesen magamhoz tértem.
   Átlagos napnak indult a tegnap. Délután a barátnőimmel szórakoztam, hét óra körül váltunk szét.
   - Na, csajok nekem rohannom kell, Erikkel talizom és már késésben vagyok. – Gina megölelt engem és Ildit aztán már szedte is a lábát.
   - Jó pasizást! – kiabáltuk utána mindketten nevetve.
   - Nekem is mennem kell – mondta Ildi. – Holnap talizunk, szia.
   - Szia.
   Nem volt kedvem haza sietni így a hosszabb utat választottam. Negyed óra múlva már teljes szürkeség borított be mindent. A villanyokat nem kapcsolták még fel pedig már javában tartott az ősz és most az idő is borult volt. Az utóbbiért megváltoztattam az előző tervem, hogy megkerülöm a házunkhoz közel lévő parkot és inkább átindultam rajta. A bőrig ázok rész nem kecsegetett nagyon ilyen hűvös időben. Óriási részen terült el a park, mellette pedig már a várost szegélyező erdő található.
   Mozgást hallottam magam mögül. Megfordultam megnézni ki van ott, egy nagydarab férfi volt a nyomomban. Jókora út állt még ellőttem, ami kissé nyugtalanított. Elkezdtem szaladni be az erdőbe mivel a parkba semmi esélyem elbújni. Nem kellett hátranéznem, hogy tudjam az illető is futásnak eredt. Jól észrevehetően eldobtam a táskámat – nehéz szívvel ugyan, mert imádtam viszont semmi nagyon értékes nem volt benne - és bemenekültem a fák közé. A pasi pechemre úgy látszik engem akart.
   Köszönetet mondtam a szadista tesitanáromnak, amiért ilyen jó formában tartott futás terén. Az eső is elkezdett szakadni. Az égvilágon semmit se láttam a közvetlen közelemben lévő fákon kívül, így párszor találkoztam majdnem a talajjal. A kezemmel mindig sikerült megkapaszkodnom, de a térdem egyre jobban sajgott mind az ütődésektől mind a futástól. Az üldözőm se adta fel, belőlem pedig majdnem kitört a hisztérikus sírás. Nyugalom hajtogattam és elkezdtem kikotorni a zsebemből a telefonom persze közben futottam tovább. Tárcsázni akartam viszont magam elé nem figyeltem így neki rohantam egy kiálló, éles gallynak, ami felszakította a karomon a ruhát és a bőrömet. Majdnem felkiáltottam fájdalmamban. A telefon kiesett a kezemből, hátrapillantottam. Már majdnem utolért, ott kellett hagynom a telefonom is, mivel ha lehajolok megkeresni, cseszhetem az egészet. Neki lendültem megint viszont két lépés után, elvágódtam teljesen és négykézláb mentem tovább mivel nem bírtam talpra kecmeregni. Féltem hátranézni, mert tudtam, hogy ott van pár lépésre tőlem. Kétségbeesetten próbáltam összeszedni minden erőmet, amikor megjelent még valaki ellőttem. A sötétség miatt alig láttam belőle valamit. Szerencsémre viszont mellettem állt mivel a pasi felé vette az irányt. Egy fába kapaszkodva talpra álltam. Eszembe jutott, hogy ott maradok, mivel egyedül kóvályoghatok az erdőben mire kijutok, de vajon ez az új idegen mit keres itt az erdőben? Elkezdtem hátrálni ám a negyedik lépésnél beakadt valamibe a lábam és csak arra emlékszem, hogy zuhanok.
   Nyílt a bejárati ajtó engem meg elöntött a félelem. Körbepillantottam menekülési utat keresve, de csak az ablak volt, ami hiába elég nagy, hogy kiférjek rajta még meg kell oldani a több emeletnyi magasságot. Végül is ezzel ráérek, akkor foglalkozni mikor már kinn vagyok döntöttem el. Félig nyitottam csak ki, amikor az ajtó kitárult.
   Egy nálam kb. jó fejjel magasabb férfi állt az ajtóban. Egész jól nézett ki. A válláig érő haja gesztenyebarna, ahogy a szeme is.
   Közömbös ábrázattal szemlélte az arckifejezésemet majd az ablakra nézett. Kilépett, de azonnal vissza is jött egy táskával a kezében. Elindult felém mire ösztönösen hátrálni kezdtem.
   - Hoztam neked ruhát – nyújtotta oda a csomagot aztán bezárta az ablakot. – Nyugi, nincs semmi baj.
   - „Nincs semmi baj” ezt most komolyan mondod? – kiabáltam. – Nem tudom, hol vagyok és azt se, hogy te ki vagy…
   - Ne kérdezgess, csak bízz bennem! – félbeszakított majd kiment.
   Hú, nekem sincsenek jól, elkezdek vitázni egy vad idegennel, aki remélem a jó fiúk csapatában játszik nem a gonoszakéban. Becsaptam az ajtót és megnéztem mit hozott. Egyszerű farmerből, fekete rövid ujjúból és egy szintén fekete pulóverből állt a készlet. Gyorsan magamra szedtem mindet, pont jók voltak rám. Az ujjaimmal kibogoztam valamennyire a kócos hajamat.
   Csak nem kéne, olyan szarul festenem mikor anyáék elé megyek, már így is biztos jól megijedtek. Még fel sem tudtam őket hívni, amiért elhagytam a telóm.
   - Sajnálom - léptem ki a konyhába.
   Úgy éreztem bocsánatot kell kérnem, hisz ő mentett meg, nem volt szép a „letámadásom”.
   - Felesleges, teljes mértékben egyetértek veled – halvány kis mosoly tűnt fel az arcán, ami még az enyémnél is sápadtabban festett. – Egyél egy kicsit.
   Szót fogadtam mivel éhen haltam. Imádtam reggelire gabonapelyhet enni.
   - A nevedet se kérdezzem? – néztem rá.
   - Jack Alud.
   - Cathy Noche. Tényleg hálás vagyok az estéért, de te mit kerestél ott?
   - Emlékszel semmi kérdés – mosolygott.
   - Akkor honnan fogom megtudni? – elég kíváncsi természettel áldott meg az ég, így utáltam, ha rejtve marad előttem valami.
   - Idővel minden kérdésedre választ fogsz kapni csak légy türelemmel.
   Én lennék, de olyanom nincs mondtam vissza magamban. Ez egyre furcsább lesz. A mostani válasza is komolyan eldobom az agyam. Idővel? Kapcsolatban akar velem maradni? Miért titkolja el a tegnap este történteket? Lehet megtervezték? Ez ostobaság mivel nincs sok értelme. Az viszont, hogy pont ott volt nem lehet véletlen. Mi van, ha tudja miért üldöztek? Ránéztem, nyugodtan állt a szekrénynek dőlve és engem nézett.
   Elkaptam a tekintetem. Úgy tett mintha semmi se történt volna vagy legalábbis semmi különös. Bár én személy szerint, mindig elkerültem az ilyen dolgokat, most pedig fogalmam sincs, hogy kéne ezt kezelnem.
   Folytattam az evést közben tovább töprengtem. Évek óta először minél hamarabb otthon akartam lenni. Mihelyst befejeztem felvettük a kabátot és leindultunk.
   - Miben segítsek útközben? – fordultam felé.
   - Nem kell semmiben.
   - Tudod, merre kell menni? – na, ez meglepett. – Hazaviszel, igaz?
   - Ha úgy vesszük igen.
   Ez teljesen úgy hangzott, hogy két különböző helyről beszélünk. Elkezdtem remegni teljes pánikba esve. A kezeimet beledugtam a zsebembe és próbáltam normálisan menni. Egyáltalán mit akarnak velem? Persze majd megtudom, biztos akkor, amikor elérkezünk a cél helyre. Csak én nem akarok oda menni – bármi legyen is ott – ez a bibi.
   Kitárta előttem az ajtót illedelmesen. Kaptam az alkalmon és elkezdtem menekülni a fájó lábaim nagy örömére. Arról meggyőződtem, hogy ez nem az én városom mivel azt úgy ismerem, mint a tenyerem. Az utcán elszórtan lehetett látni pár járókelőt. Az emberek vonzottak magukhoz segítséget kérni ugyanakkor valami taszított tőlük.
   Féltem hátra nézni inkább ösztökéltem magam a futásra. Viszont segítség nélkül megint nem fogok sokra menni. Ő edzett húszon valahány éves férfi, míg én egy 19 éves csaj vagyok, aki előző este is menekült, így jóformán az nagy erőfeszítést igényelt, hogy ne bukjak orra.
   Kereszteződés előtt oldalra fordultam a következőnél megint. Alig bírtam lefékezni mikor megláttam vagy ötlépésnyire. Mire megfordultam már ott is állt mögöttem és lefogott, egyik kezét a számra tapasztva. Meg se bírtam mozdulni. Oké feladom, később előre tervezek minden rendben lesz, nyugtatgattam magam. Befejeztem a mocorgást, ő meg lazított a szorításán.
   - Ne sikítozz, és ne csinálj ilyet még egyszer! – fordított maga felé. Most se látszott semmi érzelem az arcán.
   - Miért? – kérdeztem gúnyosan, amint szabaddá vált a szám.
   - Kénytelen lennék olyan módszert választani, ami nekem is ellenemre lenne, de neked még jobban.
   Kelletlenül bólintottam. Fuccsba ment a segítségkérős tervem is mivel erre egy ember se járt. Megfogta a bal csuklómat és elindultunk. Nem szorította, de biztosan tartotta.
   Csak vánszorogni tudtam utána az utat nézve nehogy elessek. Két kisutca múlva a saját lábamban botlottam meg. Becsuktam a szemeimet, túl lassú voltam ahhoz, hogy enyhíteni tudjam az esést a kezemmel. Jack hirtelen az ölébe kapott és úgy ment tovább. Úgy látszik, a lassú tempóm irritálja, vagy csak segíteni akar, látva milyen rossz passzban vagyok.
   Elértük a kocsiját, egy fekete Porschét sötétített üvegekkel pont hozzá illet. Bemásztam az irtó kényelmes anyós ülésre.
   - Hova megyünk? – törtem meg a csendet.
   - Az új otthonodba. Ne kérdezgess! Nekem az a dolgom, hogy elvigyelek és biztosítsam az épségedet. Ahová viszlek, ott meglesz a megfelelő személy, akinek felteheted az összes kérdésedet. – Elgondolkodott egy pillanatra. – Mellesleg szerintem úgy a jobb, ha nem tudsz semmit – ellenkezni akartam, de észrevette. – Korán sem vagy erre felkészülve. Higgy nekem, igazat mondok… és mondtam neked! Lesz egy változás az életedben, amit nem kerülhetsz el, de ezt idővel meg fogod érteni. Mellesleg senki se fog bántani – mosolygott rám megnyugtatóan.
   Hát azt majd meglátjuk mibe nincs beleszólásom. Tökéletesen megfelel az életem. Na meg szerintem jobb tudni mi vár rád és ez neki is hasznára válhatna feltéve, ha igazat beszélt, mert akkor talán megkönnyíteném a munkáját. A hazudása esetén nagyon meg fogom szívni. Az ideg evett attól, hogy nem tudom mi vár rám.
   Vajon milyen módszert alkalmazna még egy szökési kísérlet után? Hamar megtapasztalhatom, mivel nem szándékozom vele maradni. Viszont ezúttal jobban át kell gondolnom, ha valamit el is akarok érni. Jó terven törtem a fejem, de mintha olyan nem létezett volna az agyam is lenullázódott, emellett mindenem fájt. Csukott szemmel próbáltam erőt gyűjteni, ami miatt elaludtam.