4. fejezet

   Jó sokat aludhattam, mert kipihentnek éreztem magam. Nem láttam semmit. Az idegesség mellett örültem, hogy végre megtudhatok mindent. A vérivós dologtól viszont még most is felfordult a gyomrom. Eve a nyugtatásával nem ért el semmit, elképzelni se tudom, hogy lehet isteni finom. Halvány fény terjedt szét a szobában.
   - Jó reggelt. Hogy érzed magad? – kérdezte Jack.
   - Jól.
   - Nyugodtan jöhetsz hozzám beszélgetni, ha valami baj van – mosolygott melegen. -  Eve! – rázta meg a vállát kicsit.
   Megdörzsölte a szemét a kezével és felült. Kibotorkált a szobából tiszta kómásan. Jackre pillantottam értetlenül.
   - Azt mondta keltsem fel, ha felébredtél. Csak ő, míg nem kap hidegvizet tiszta kóma – magyarázta. – Gyere, menjünk le!
   Reggeli közben már nem bírtam tovább várni.
   - Szóval elmagyarázná valamelyikkőtök ezt az egész vámpírdolgot normálisan?
   - A kezdetekkel senki nem törődik igazából – kezdte Eve. – Kialakult kilenc család, akiknek a fejei megalakították a tanácsot a vángellel együtt. Ők a fővámpírok, róluk azt kell tudni, hogy miután megszületnek kétszer gyorsabban öregszenek, mint az emberek. Mikor elérik a húsz évesnek kinéző kort lelassulnak és száz évenként haladnak előre eggyel. „Harminc” felett viszont már csak számolják az eltelt éveket, a kinézeti marad harminc. Ez fura, de a vámpíroknak ebből a szemszögből két öregségük van. Az ahány éve élnek és az ahánynak tűnnek emberi szemmel.
   Az egész szervezetüket a vér irányítja, ezért nincs is szükségük másra. A tanácsba felmerült a kérdés, hogy embereket is lehet e átváltoztatni, ha már a vángel is az. Próbálkozások sora után végül valaki rájött, hogy a vángel vérével nem a sajátjukkal kéne próbálkozni, hisz ők is tőle származnak. Igaza is lett. Az emberekből lesznek az alvámpírok. Az ő szervezetüknek a vér mellett kell egy kis alvás és étel. Na meg ők átváltozás után semmit se változnak. Ami még közös bennük az-az, hogy nem bírják sokáig a napon. Az érzékszerveik kiválóak, gyorsak, erősek. Ezek a fő dolgok a többit majd megtudod a napokban – felvidult az arca. – Összeállítottam a következő napok terveit. Ma pihenünk, aztán két-három nap beavatunk Jackkel a dolgokba. A könyveket azért szerintem majd olvasd el az első évedben. Utána gyakorlatozunk. Szóval ma mihez lenne kedved?
   - Nem is tudom – mondtam halkan. Eve jó fejnek tűnt, de túlpörgős, ami nem lenne baj máskor most viszont alig bírtam lépést tartani vele.
   - Pancsoláshoz mit szólsz?
   - Benne vagyok. Jack te hány éves vagy?
   - 821 – vigyorgott. – 26 voltam mikor átváltoztattak engem is a testőrség növelése miatt. Végül is jó személyekhez kerültem, szóval könnyebben elfogadtam a dolgokat.
   Elszomorodtam, ahogy eszembe jutottak azok, akiket elválasztottak az életüktől a saját biztonsági rendszerük megteremtése miatt. Meg aztán mennyi ember halála mögött állhatnak a vámpírok.
   Reggeli után lementünk, Eve adott fürdőruhát.
   - Milyen színű világítást kérsz?
   - Hm… legyen piros.
   Meglepetésemre alulról jött a fény, a medence alján lévő csövekből.
   Kiűztem minden bajt a fejemből és élveztem a jó társaságot. Olyan érzés volt, mintha régi barátokkal hülyülnék.
   - Kopogtak – mondta Jack.
   Eve felvett egy köntöst és kiment megnézni ki az.
   - Cathy hozzád jöttek – kiabált be.
   Kimentem én is azon töprengve ki lehet. Matt állt a kis előszobában.
   - Hali.
   - Szia.
   - Gondoltam megnézlek, mert unatkoztam. Van kedved velem lógni egy kicsit? – olyan szívdöglesztően mosolygott, hogy arra lehetetlen nemet mondani.
   - Naná – szaladt ki a számon, aztán Evere pillantottam.
   - Ma nincs ellene kifogásom, csak hat körül gyere vissza! Most viszont nézzünk valami ruhát neked.
   Mikor felértünk hozzá fordultam bűntudattal.
   - Biztos?
   - Persze, ha megkezdjük a tanulást rajtad fogok lógni folyton. Jackkel elleszünk és tuti ti is – mosolygott huncutul. – Tetszik?
   Beszélgetés közben öltözködtem. Fekete csőszárú farmer nadrágot vettem fel egy sötétszürke hosszú ujjú cuki felsővel.
   - Igen – pirultam el picit. – Eleinte nem igazán hittem neki, mondjuk, senkiben sem lehet nagyon megbízni ilyen hirtelen. Viszont jó vele lenni.
   - Az a lényeg.
   Kényelmes cipőt akartam, de Eve magas sarkút adott. Jól nézett ki és legalább majdnem akkora lettem benne, mint Matt.
   - Jó szórakozást! – mondta miközben lefele tartottunk.
   - Köszi.
   Felkaptam magamra a kabátot, aztán indultunk. A tájra sötétség borult, a hold adott egy kis világosságot.
   - Szexi vagy – kacsintott rám.
   - Kösz. Te se nézel ki rosszul.
   - Ez alap, főleg ha veled találkozok. – Betöltötte az éjszakát a lágy, simogató nevetése. – Mi a helyzet?
   - Eve klassz, de ez a véres dolog… fúj.
   Még hangosabban kacagott.
   - Én ezt az emberi ételre mondom, amúgy nincs sok választásod. Most viszont van, mit csinálnál legszívesebben?
   - Megmasszíroztatnám a lazulásra vágyó testemet – nevettem.
   - Óhaja parancs.
   Úgy tűnt ő komolyan vette a tréfámat. Ezzel le is zárta, hogy mit fogunk csinálni. Helyette másra terelte a szót.
   Kíváncsian léptem be az ajtón. Az épület közepén lévő tanácstermet udvar vette körül. Az egyik oldalt csak hálók a másikon pedig minden akaratot teljesítő helységek foglaltak helyet.
   Minden gyönyörűen és régiesen festett akárcsak kívülről, de ennek ellenére modern is volt egyben.
   Követtem Mattet. Akik elmentek mellettünk mind alaposan megnéztek. Ez kezdett felidegesíteni és eszembe jutatta azt a szörnyű álmot is. Ennek ellenére nem mutattam ki semmit, ellenségesebb benyomást kelteni már a legelején rossz ötlet.
   Szerencsére hamar odaértünk. A masszás ágyakat vékony fal választotta el egymástól. Kellemes lágy zene szólt. Kibújtam a ruhából és lefeküdtem az ágyra.
   - Tehát egy lazító masszás rendel.
   Halálra rémültem a hangtól, ami a mellettem álló Mattől jött.
   - Hali – elnevette magát az arcom láttán. – Ne görcsölj, csoda kezeim vannak.
   Teljesen elpirultam. Lehajtottam a fejem és próbáltam lazítani, ami lehetetlennek tűnt az idegességtől össze-visszakavargó hasammal. Az érintésétől viszont úgy éreztem szétfolyok az ágyon. A kezei csodákat műveltek tényleg. Pompásan éreztem magam mikor befejezte, de elviseltem volna még egy darabig.
   Elfordult, míg belebújtam a köntösbe.
   - Profi masszőrös lehetnél – dicsértem mellé lépve.
   - Nem csak ehhez értek – kacsintott rám. Lehajolt lassan az ajkát az enyémhez érintve. Viszonoztam a csókját. Aztán olyan gyorsan, hogy fel se fogtam mit csinál az ágyra ültetett. Szorosan magához ölelt az egyik kezével, a másikkal a hajamba túrt. Szenvedélyesen, vágyakozva csókolt.
   Jártam már pár sráccal, de ennyire egyikükhöz sem vonzódtam. Az egész testem lángokban állt. Ő szakított véget a csóknak, de nem húzódott el. A tekintete perszelt, ahogy rám nézett. Végig simította az arcomat.
   - Isteni vagy – megcsókolt lágyan, aztán elindult az állam vonalán a fülem felé. – Most pedig jön az én programom – suttogta, megborzongtam a cirógató leheletétől.
   Megpuszilta a nyakam és elhúzódott.
   - Öltözz fel, kint megvárlak!
   Gyorsan magamra kaptam a ruhákat. Égetett a kíváncsiság.
   Egy bár féleségbe vitt, ahol csak mi voltunk. Rendelt italt majd leültetett az egyik kétszemélyes fotelba.
   - Elintézek valamit, mindjárt jövök.
   A jobb oldali faltól szűrődött ki zene hangja, ott lehettek a vendégek.
   Leült mellém és adott egy puszit.
   - A pia tényleg felmelegít? – bólintottam, miért kérdezheti? – Akkor igyál, nem akarom, hogy megfázz.
   Iszogatás közben beszélgettünk. Mióta ez az egész elkezdődött most éreztem magam a legjobban. Még a háttérben sem foglalkoztattak a rossz dolgok, amit az italnak is köszönhettem.
   - Remélem tetszeni fog, mi vámpírok így szoktunk szórakozni.
   Felállított. Az ajtó túloldalán halvány színes fények villództak. Az egész látvány furcsa hatást keltett, mivel mindenkiből csöpögött a víz. Matt mivel látta, hogy nem mozdulok leemelt a padlóra a térdmagasságban kezdődő ajtóból.
   - Mi az? – kérdezte felemelve a fejem.
   - Víz – ennyit bírtam kinyögni, de ő látszólag megint jól szórakozott.
   - Aha. Gyere tök jó móka. Elintéztem, hogy melegebb legyen valamennyivel.
   Végül remekül éreztem magam. A számok háromnegyedét életemben nem hallottam még, amit ismertem az is más volt valamilyen szinten, viszont sok megtetszett közülük. Bár emberek valószínű képtelenek lennének így zenélni.
   Néha pihentünk, közben pótoltam a melegítő szeremet, aminek az eredménye az lett, hogy alaposan kiütöttem magam. Legjobban a két pohár koktél ártott meg, amikbe kitudja milyen erős italokat rejtettek. Hazafelé kihasználtuk Matt gyorsaságát. Aztán már csak annyira maradt erőm, hogy lecseréljem a vizes ruháimat szárazra és bedőljek az ágyba.
   A következő kéttanulásos napból három lett, - a másnapossági fáradtságom miatt – amikor hallgattam a történeteket és próbáltam mindent megjegyezni belőle, ez általában könnyen ment, mert érdekelt hol fogom tölteni a következő száz évemet, ha csak nem sikerül valamilyen csodával határos módon megszabadulnom ettől.
   Matt borzasztóan hiányzott, de legalább lefekvés előtt tölthettem vele kis időt.

   Izgalom töltött el mikor felébredtem. Ma végre gyakorlunk. Bebotladoztam a gardróbba. Az egyik sarkon lévő csapból ittam és megmostam az arcom, majd felrángattam magamra a ruhát. Szinte rohantam a konyhába.
   Együtt csinálták a reggelit és látszott rajtuk, hogy valamin remekül szórakoznak.
   - Jó reggelt – köszöntek egyszerre.
   - Jó estét – feleltem szokásomhoz híven.
   Eve kerülte a tekintetemet, amikor elkaptam szomorúságot láttam ki belőle, talán sajnálatot.
   - Miről maradtam le? – kérdeztem a reggeli végén, mert már nem bírtam tovább.
   - Majd megoldom, ne foglalkozz vele!
   - Eve, kérlek velem kapcsolatos igaz? Mondd el!
   - A szüleid kerestetnek – nyögte ki. – El kell intéznünk a halálodat.
   Magába szippantott a szomorúság. Ezzel a dologgal kapcsolatban senki nem tudott megnyugtatni. Inkább a halálomat választanám, minthogy tudjam, mennyire szenvednek elvesztésemtől azok, akik szeretnek. Elalvás előtt azon törtem az agyam miként léphetnék velük kapcsolatba. Egy épkézláb ötletem se támadt és, ha azt hiszik meghaltam nem is marad lehetőségem.
   A fejemet ráztam, kétségbeesetten keresve valami indokot.
   - Cathy figyelj rám! Ez csak ő értük van, sose fognak megtalálni – ebben igazat adtam neki, még ha valaki felismer, akkor is lesz mellettem legalább egy vámpír, aki bűbájjal elintézi -, így könnyebb nekik.
   - Azért, mert minden reményüket elvesszük?
   - Nincs értelme reménykedni a lehetetlenben.
   - De…
   - Tudod, hogy igazunk van – szakított félbe Jack. - Nem léphetsz velük kapcsolatba, s ha valaki tudomást szerez rólunk, az elfelejti a dolgot, vagy meghal.
   Ez lett a vita utolsó szava. Elszontyolodva ültem a széken. Utálom, hogy fel kell adnom az eddigi életem és másokat is bántok ezzel, ami szintén nem könnyíti meg a dolgom.
   Jack hirtelen eltűnt ez felriasztott a gondolataimból.
   - Jött valaki – válaszolt Eve kérdő tekintetemre. Kicsit felvidultam, hátha Matt az. – Szedd rendbe magad! Elintézem ezt Jackkel, aztán indulunk.
   Nincs szerencsém. Az aggasztó dolgokat félre csúsztattam a megszokott kis zugukba, ahova félre tettem mindent, amivel később akarok foglalkozni. Ezzel csak az a baj, hogy elég egy szó és előjön, visszatuszkolni pedig nehéz.
   - Mi történt? – kérdeztem Jacktől mikor láttam felfele jönni.
   - A tanácsból az egyik családot meggyilkolták. Gyűlést hívtak össze holnapra, hogy megtárgyalják a teendőket.
   Azért jobban örülnék, ha nem pont egy lázadás kellős közepében kellene leváltanom Evet.
   - Menjünk! Holnap nem igazán lesz erre időnk.
   Elindultunk a virágzó – ebben tuti benne van Eve keze – mandulafa erdő felé. Csodálatos volt, ahogy mindent beborított a halványrózsaszín. Az erdő közepén egy kis tó terült el. Szépen fokozatosan mélyedt. A csillagok fénye megcsillant a tiszta víz alját borító kavicsokon.
   - Itt fogjuk gyakorolni a levegőt.
   Elszakítottam a tekintetem a tájról és Evere néztem, aki a tó szélétől négy lépésre lebegett a víz felett. Feljebb emelkedett majd törökülésből nézett rám. Gyorsan becsuktam a csodálkozástól nyitva maradt szám. Most először alig vártam, hogy elteljen az idő és megkapjam az egész képességet.
   - Ülj le! Felemellek téged is, közben koncentrálj a levegőre!
   Nem bírtam visszafojtani a mosolyomat. Egyre magasabbra kerültem, olyan érzés volt, mintha tudnék szállni. Eszembe se jutott odafigyelni egyensúlyra így egy nagyobb mozdulat után hátra borultam. Szerencsére Jack elkapott, ezért nem csináltam hátra bukfencet a földre. Eve viszont lerakott a figyelmetlenségem miatt. Vetettem rá egy gyerekes csúnya pillantást.
   - Csukd be a szemed és érezd a levegőt!
   Engedelmeskedtem. Feltámadt a szél, Eve ezzel próbált segíteni, be is vált. A levegő körülölelt, hozzámért éreztem minden porcikámon keresztül. Fogalmam sincs meddig ülhettem így, azonban fantasztikus élményt nyújtott.
   Miután ebédeltünk a vízzel is megcsináltuk ugyanezt a medencében.