2014. október 25., szombat

26. fejezet

   Eve aggodalmasan engedett el minket. Reméltem, hogy vele se lesz semmi baj, bár Adam vigyázni fog rá, az biztos.
   Az út onnan már nem volt sok. Madie közben tervezgetett ezerrel, hogy milyen esetben mit csináljunk. Viszont egyikünknek se volt sok ötlete Sztella szándékait illetően. Lehet, csak szimplán túlerővel akar minket bekeríteni és legyőzni. Vagy felvetült még az, hogy egyikünket megzsarolja, választásra kényszeríti. Ebből aztán elkezdtük azt végigjárni, kinek mik a gyenge pontjai. De már van két túsza, ami elég sokat ad az ő előnyéhez.
   Befordultunk a cserehelyre. A gyomrom ennél jobban már össze se tudott volna zsugorodni. Egyedül kívülről tűntem jól, legalábbis aránylag.
   A kikötő látszólag üres volt, de mind sejtettük, hogy többen vannak, mint mi és most is figyelhetnek már minket. Ahogy kiszálltunk és elindultunk a nagy konténerek között, végignéztem a társaimon. Szinte pattogtak a szikrák körülöttünk, mindenki annyira meg volt feszülve támadásra készen.
   - Bármi történjen is, ne támadjon senki! – szólalt meg nagyon halkan Madie. – Nagyon sokan vannak, nem lenne esélyünk.
   - Én is érzem őket – mondta sóhajtva Jack.
   Ezután megint csendben mentünk tovább, míg végül elkanyarodva megláttuk a kis csapatot egy nagyobb szabad terület közepén.
   Összeszorult a szívem, amikor megláttam Damont és Kordéliát. Jelenleg ugyan nem voltak komoly nyílt sérüléseik, de majdnem olyan állapotban voltak, mint Jack, amikor kiszabadítottuk.
   Miközben közelebb mentünk hozzájuk a tekintetem összekapcsolódott Damonével. A szemében szeretet keveredett sajnálattal.
   - Örülök, hogy betartottátok a kérésemet – szólalt meg Sztella.
   Már majdnem könnyezni kezdtem, de erre összeszedtem magam. Harag gyúlt bennem, miközben a nőre néztem.
   - Azt mondd, hogy mit akarsz!
   - Milyen harcias vagy – nevetett fel. – Az elején lebecsültelek, de még így is senki vagy hozzám képest, nem érdemled meg az erőt.
   Még idegesebb lettem öntelt viselkedésétől, és egy hajszál választott el attól, hogy lángra lobbantsam.
   Egy nő lépett Sztella mellé, és súgott oda neki valamit rám nézve.
   - Ejnye, igaz nem akarsz mindenkit megöletni, mert nem vagy képes visszafogni magad?
   Mi a? Értetlenül néztem, majd leesett, hogy a nő egy boszorkány lehet, aki minden bizonnyal eddig is segített neki.
   - Na de térjünk akkor a tárgyra. Ha velem jössz, és önként átadod az erődet, akkor mindenkinek megkönnyíted a helyzetét, és megígérem, hogy minden drága barátodat életben hagyom.
   - És ha nem?
   - Akkor kapsz egy kis haladékot, de abban is biztos lehetsz, hogy nem egyedül távozol az élők sorából. Több emberem van, mint neked, szóval biztos a győzelmem. Csak rajtad múlik, hogy hány személyt akarsz feláldozni.
   - Ha ennyire biztos vagy a sikeredben, akkor miért nem győzöl le most?
   - Mert megadom kedvesen a választást neked, én ugyanis mindkét módon nyerek valamit. Ha velem jössz, akkor időt spórolok, és nem vesztek embert, ha pedig harc lesz, akkor azonnal meg tudok szabadulni mindenkitől, aki ellenem van.
   Mennyi embere van ennek? Már Matt támadása is megrázta a Fellegzuhatagot, és akkor nem jött meg a támogatás. Mihez kezdünk, ha az eddig rejtegetett serege tényleg hatalmasabb a miénknél? Azt pedig még mindig nem tudjuk, hogy kik állnak a tanácsból mellette.
   Legszívesebben feladtam volna most magam, de tudtam, hogy a többiek nem akarnák, hanem az utolsó lélegzetvételükig küzdenének Sztella ellen. Na meg nem ismertem ezt a ribancot, de nem hittem el neki, hogy csak úgy életben hagyná őket.
   - Nem fogod megkapni, amit akarsz – mondtam végül. – Most pedig engedd el őket!
   - Azt hiszed, te parancsolgathatsz? – kerekedtek ki Sztella szemei, majd győzedelmes mosoly ült ki az arcára.
   Előhúzott egy telefont a zsebéből, és nyomkodott rajta valamit.
   - Kapd el! – dobta hirtelen felénk. – Nem voltatok túl okosak, pont, mint azt vártam.
   Miközben folytatta a beszédet elkaptam a felém repülő készüléket, és félve pillantottam le rá.
   - Még mindig nem akarod megadni magad? – kérdezte gúnyosan.
   Mielőtt megszólalhattam volna, valaki megfogta a kezem. Jack volt az, akinek arcáról a saját elkeseredettségemet láttam viszont.
   - Ne bizonytalanodj el! Ő se akarná – pillantott a képernyőre, amin Adam holtteste látszott és Eve megkötözve. Nem szabadott volna eljönniük velünk semeddig, gondoltam egyből magamat hibáztatva. Eve mindent megtett, hogy megvédjen az elején, amikor pedig nekem kéne őt, sorra elbaltázom.
   - Miért tetted ezt? – fordultam Sztellához, ő csak megvonta a vállát.
   - Ha kiadom a túszaimat, kell biztosítéknak egy új. Ugyanis nem szeretnék boszorkányokat látni melletted, mert amint megtudom, hogy a boszorkányok közül akár egy is részt akar venni a harcunkban, szegény Eve meghal. Hacsak nem gondoltad meg magad.
   A nyálas, gúnyos beszélgetése nagyon bosszantott. Főleg, hogy mindig előttünk jár egy lépéssel. Mi értelme volt ennek az egésznek? Kiadja a jelenlegi túszait, hogy mást fogjon el helyettük?
   - Soha. – Nehéz volt ezt kimondani, mikor három számomra kedves ember is a karmai között volt, de nem tehettem mást.
   - A te döntésed. – Hátranézett a túszai őrzőjére, és biccentett neki. A két vámpír előre hozta mellé a foglyait. Kordéliát Sztalla intésére hozzánk vezette a vámpír.
   Tettem egy lépést előre.
   - Mire készülsz? – kérdeztem dühösen.
   - Elköszönök régi ismerősömtől – vetette oda nekem, de Damonre figyelt. – Azt hiszem, ez azt jelenti, most már véglegesen, hogy én győztem. Sajnálom, amiért ezúttal nem találtál olyan lányt, aki feladná érted az életét.
   Az értelmes gondolkodásom pillanatok alatt szállt el, és csak annyit tudtam, hogy meg kell állítanom. Viszont amikor elindultam volna, kezek ragadtak meg és húztak vissza. Sztella előhúzott egy karót.
   - Ha meg mered ölni, akkor most azonnal végzek veled! – kiabáltam acsarogva.
   - Igazán? Kockára tennél mindenkit? – nézett a válla felett hátra rám.
   A düh tombolt bennem, és jelenleg nem érdekelt, amit mondott. Nem nézhetem végig Damon halálát, amikor meg tudnám akadályozni. Ha megölöm ezt a ribancot, úgysem árthat másnak.
   Ezután minden pár másodperc alatt következett be. Sztella keze egyenesen Damon szíve felé lendült. Ezzel egy időben tőlem egy tűzlabda indult a vámpír felé, azonban egy láthatatlan falba ütközött. Sztella keze viszont nem állt meg, csak amikor már a férfi szívéből a karó állt ki.
   Damon ajkai a „Szeretlek” szót formálták, mielőtt a földre rogyott. Egy másodpercig lefagytam, és csak néztem a férfit, aztán agyamat elöntötte a harag vörös ködje.
   Elindultam volna, hogy a saját kezemmel végezzek Sztellával, miközben az erő egyre jobban tombolt bennem, készen arra, hogy lerombolja a falat. Ám megfogtak ismét, majd Madie jelent meg előttem és lekevert egy pofont.
   - Térj észhez! Mind meghalunk, ha most elveszted a fejed! – halkan beszélt, de mégis erőteljesen.
   - Nem érdekel, akkor is megölöm – próbáltam ellökni magamtól, viszont mielőtt sikerült volna, valaki szintén lefogott hátulról. Sztella pedig egy utolsó vigyort eleresztve eltűnt az embereivel együtt.
   - Engedjetek! Hadd menjek utána – kiabáltam, miközben az első könnycseppek elkezdtek lefolyni az arcomon.
   - Cathy, Damon se akarná! – szólalt meg egy hang.
   Sikerült kitépnem magam a fogásból, és Kordéliának estem.
   - Mit tudsz te erről? Te miattad halt meg! – kiabáltam, miközben az öklöm az arcába csapódott.
   - Sajnálom – mondta halkan, arcán könnyek folytak végig.
   - Én is – feleltem hidegen, aztán a levegő segítségével a közeli konténer oldalához csaptam.
   - Cathy, térj észhez! – állt elém Leó, és megrázott.
   - Miért véded, mikor miatta vesztetted el a testvéred?
   - Elég, ez nem te vagy! – lépett oda Jack is. – Próbálj már gondolkozni! Az ha megölsz most mindenkit, nem hozza vissza Damont – mutatott oldalra.
   Követtem a mozdulatát Damon holttestére, amiből már felismerni se lehetett volna. Az agyam kezdett kitisztulni, de a fájdalom vette át a helyét, ami még rosszabb volt.

   A repülőn visszafelé csak bámultam ki az ablakon. Lyle már leszálláskor várt minket. Majd mindenki a tárgyalószobába ment, én zombiként haladtam. Az agyam szerencsére lekapcsolt, minden mással együtt, ami most jól jött, különben semmire se lettem volna képes, bár így se nagyon.
   - Sztella provokálni akart minket – szólalt meg Leó.
   - Nem, több volt a célja – ellenkezett Madie. – Meg akarta nézni Cathyt, mert te vagy a legnagyobb akadály és veszélyforrás is számára – fordult felém.
   - Pontosan – bólogatott Lyle. – Emellett pedig gondoskodott arról is, hogy hiába adta ki a túszait, legyen újra valami a kezében, és minket is megtámadt Adam megölésével, ami remek fenyegetés.
   Most néztem rá először igazán Lylera azóta, hogy visszajöttünk. Ugyan nem mutatott ki fájdalmat, de biztos voltam benne, Adam megölése megviselte.
   - De miért pont Eve?  A tanácsot nem fogja érdekelni – szólalt meg Kordélia.
   A repülőn mindenki csendben volt, így Kordélia még nem lett kifaggatva a dolgokról. Ennek örültem is, mert lehet újra elborult volna az agyam, ha bármi olyat hallok, ami miatt hibás lehet.
   - Ahogy ti se érdekeltétek volna őket – válaszolta egyből Lyle. – Viszont nektek fontos, és most Cathy a lényeg úgyis. Megmutatta, hogy bárkit bármikor megöl, azaz ha valamit nem úgy csináltok, Eve-nek vége.
   - Nem, mert akkor semmi sem marad a kezében – szólalt meg Jack. Hangjából érezni lehetett a reménykedést, ebbe próbált kapaszkodni.
   Eddig csak az éppen beszélőkre nézegettem, de most én is közbeszóltam.
   - Túl biztos a győzelmében, nem hiszem, hogy érdekelné!
   - Pont ezt akarta elhitetni velünk. Ez is az egyik oka volt Damon megölésének – ellenkezett Madie.
   Az egyik oka, hát igen, mind tudtuk, hogy valószínű azért se engedte volna el, mert mindig ellenségek voltak, és most nyílt alkalma végre végezni vele.
   - Akkor sem kéne kockáztatni! – szállt vitába vele Leó.
   - Mindegy, megölöm azt a ribancot a boszorkányok nélkül is – álltam fel a székből. – Most viszont nincs idegzetem ezt tovább hallgatni, szóval bocsánat, de elmegyek – fordultam meg és kimentem a teremből.
   - Vángel! – szólt utánam figyelmeztetően Madie, de nem érdekelt. Egyedül kellett maradnom, mert nem bírtam már elviselni semmit, úgy éreztem mindjárt felrobbanok.
   Bosszúra vágytam és mérges voltam a többiekre, amiért megállítottak. Igazuk volt ugyan abban, hogy lehet mind ott vesztünk volna, de Sztellát kinyírtam volna már elsőként.
   Bementem a szobába, és belecsaptam a szekrényben. A fa megrepedt, de ez most kicsit se érdekelt, ahogy a kezem se, ami sajogni kezdett a horzsolástól.
   A falnak dőlve a padlóra csúsztam és zokogni kezdtem. Eddig a düh erősebb volt, de a fájdalom csak utat tört magának. Kicsivel később megjelent Kristin, ő is leült mellém és átölelt. Nem bírtam semmit mondani csak sírtam tovább.
   Aztán valamilyen csoda folytán elaludhattam, mert a Fellegzuhatagban találtam magam. A főépületben voltam, azon a helyen, ahol először találkoztam Damonnel. Kintről hangos zajok szűrődtek be, így hát elindultam megnézni, mi történik.
   Amikor megláttam egyből rosszul lettem, a gyomrom tartalma pedig erősen kívánkozott kifelé. Mindenhol harcolókat és holttesteket láttam. Pont, mint ahogy Eve mesélte az álmát, jutott egyből eszembe, főleg, hogy éreztem a nem természetes álom jellemzőit.
   Legszívesebben visszafutottam volna a házba elbújni, mikor megláttam Sztellát Eve-vel. Az előbbi rám mosolygott és felemelte az egyik kezét, amiben egy tőr élén csillant meg a fény.
   - Ne! – kiáltottam fel, azonban Sztella Eve mellkasába döfte a pengét, belőlem pedig kitörtek az elemek. Ettől még nagyobb káosz keletkezett. Fák lobbantak lángra, vámpírokkal együtt, a föld remegett a lábak alatt, a szél mindent felkapott, amit tudott. Mindenki megállt és felém fordult. Szemükben rettegéssel engedtek utat, ahogy elindultam Sztella irányába. Azonban hirtelen elkezdtem süllyedni a testemben, ahogy az erőm teljesen kiszabadult az irányításom alól. Meg fogok halni, gondoltam és elmosolyodtam magamban, nem volt bennem öröm, de megkönnyebbülés igen, hogy hamarosan véget ér a szenvedés.
   Mielőtt viszont bármi megtörténhetett volna, valaki megrázott.
   - Cathy, kelj fel!
   Ébresztőmnek egyrészt nagyon hálás voltam, amiért kiszabadított abból a pokolból, másrészt Sztella halálát azért még meg akartam nézni.

12 megjegyzés:

  1. ÚÚÚÚR ISTEN !! én imádlak , imádom ahogy írsz és nagyon tetszett ez a fejezet :) de szegény Damont megölted :( mi lesz most ? :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hát ennek nagyon örülök, mert én magamtól ezt a fejezetet gyengének éreztem. Igen, sajnos. :( A kérdésedre viszont nem felelhetek, de remélem tetszeni fog majd a kigondolásom, hiszen hamarosan minden kiderül, mit hogy oldanak meg és kivel mi lesz. :)
      Puszy, Cathy

      Törlés
  2. Tudod, nekem azért tetszett ez a fejezet, mert felcsigáztad vele a kíváncsiságomat, főleg a végével :) és most eszeveszettül kíváncsi vagyok (alapjáraton az vagyok és akkor ezt szorozd meg jó sokkal :D ). azért van egy olyan sejtésem h nagyon fog tetszeni a kigondolásod :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hát szerintem nem kell nagyon elképzelnem, mert én is nagyon kíváncsi természetű vagyok. És mindig örülök annak, amikor fel tudok csigázni másokat. :) Bár jó magam utálom amikor egy író ezt csinálja és várni kell a következő részig. :D
      Remélem. :)
      Puszy, Cathy

      Törlés
  3. Igen , nekem se a kedvencem de megfogom várni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondjuk, mint rájöttem ez az író felőli oldalon jó móka. :D

      Törlés
    2. Csak ne legyél nagyon gonosz :D
      egyébként mennyi idő után kezdesz hozzá egy másik fejezethez? vagy ez időtől független ?

      Törlés
    3. Hát változó, attól függ mikor van időm rá, meg kedvem. Most mondjuk szerintem ma vagy holnapután nekikezdek, mert eddig gondolkoztam, hogy pontosan mi is legyen, mivel pont a következő két fejezet tartalmáról nincs meg még sok minden. :)

      Törlés
    4. Remélem megjön az írói ihlet és nem leszel nagyon gonosz ,hogy sokáig csigázol minket :D

      Törlés
    5. Áhh nagyjából már megvan mi jön most. :)

      Törlés
    6. Na ez a nap legjobb híre :) most viccen kívül :D

      Törlés
    7. Izgatottan várom már :)

      Törlés