Claire
Eltelt az első munkanapom háromnegyede és eddig még semmi szokatlan nem történt. A Fortune bárban találtam felszolgálói munkát. Hosszú töprengés után jöttem csak ide. Szinte mindig kerestek új alkalmazottakat. Akik itt hagyták csak annyit árultak el, hogy a neve épp az ellenkezője a valóságnak, mást nem mondtak róla.
De egy nem nemesi mora 20 éves lánynak, mint amilyen én is vagyok, nehéz beilleszkedni az emberek közé. Egyetemre jártam Seattleben és próbáltam saját talpra állni. Ennek a helynek pedig a tulajdonosa mora volt, így gondoltam egy próbát megér.
A Fortune délután 6-tól reggel 6-ig tartott nyitva. A morák szerették a helyet -, bár emberek is akadtak bőven a vendégek között – főleg a vámpíros hangulatú berendezése miatt. Bordó falak, fehér, kényelmes, bőrfotelekkel, sötét barnára festett asztalokkal és halvány megvilágítással. Otthonos, kellemes hangulatot árasztott, ez segített a döntésben.
Szerencsére megkaptam az éjfélig tartó műszakot. Hajnalban egy titkos társaságba jártam, ahol a morák tanulták a mágiával való küzdelmet.
Másfél hete megkoronázták Vasilissa Dragomirt, akiről olyan hírek terjedtek, miszerint ő a mellett van, hogy a morák is harcoljanak, ha akarnak. Ez segítség lenne, mert nem kell titokban tanulni. De még ha igaz, akkor is beletelik egy időbe, míg ezt elfogadja annyi tanácstag, hogy meg tudják szavazni.
Valami fura idegen foglalta le az egyik sarki helyet. Persze az én részemen. A kezére támasztott fejjel nézte az asztallapot.
- Üdvözlöm! Mit hozhatok?
Közelről már jobban meg tudtam nézni. Mora volt, az öltözékéről pedig lerítt, hogy valamelyik főnemesi család sarja. Barna haja borzosan állt.
Hátradőlt a székben, közben előkotorta a cigijét. Gyönyörű zöld szemeiben valami furcsa látszott, mint aki nincs teljesen észnél. Úgy tűnik, a sok pénze nem teszi boldoggá, gondoltam gúnyosan.
- Whiskyt kérek.
- Máris hozom.
Odasétáltam a pulthoz leadni a rendelését. Anna, a munkatársnőm, aki az asztal másik végén szorgoskodott hatalmas, izgatott mosollyal sietett felém.
- Istenem bármit odaadnék, ha most a helyedben lehetnék – ledöbbent értetlen nézésem láttán. – Ő Adrian Ivaskov, azt ne mondd, hogy téged nem érdekel! Mostanában minden nap benéz – unottan bámultam rá, végül felfogta, hidegen hagy a srác. Befejezte a mondókáját és elkezdett az italokra koncentrálni.
Imádott beszélni, főleg a pasikról. Csodálkozott, hogy engem nem hoz lázba a téma. Szerencsére megtanultam, ha unottan nézek, abbahagyja hamar. Bár azt be kellett vallanom, irtó helyesen néz ki Adrian, de a főnemeseket jobbnak láttam elkerülni.
Elindultam vissza az itallal az asztal felé. Kis sajnálat kúszott belém, ahogy ránéztem. Viszont ezt hamar elhessegettem. A nagyanyja nem rég halt meg és állítólag jóban volt vele, ám a rossz pletykák közül többet hallottam róla. Nagy nőcsábász hírében állt, bár most nem igazán tűnt annak.
- Hozhatok még valamit? – kérdeztem miközben leraktam a poharat.
- Az egész üveg jó lenne – mosolygott. - Te is csatlakozhatnál.
- Bocs, ezek közül egyik se megoldható.
Megint rágyújtott, tiszta láncdohányos meg alkoholista. Talán jobb elfoglaltságot nem talál magának. Szegfűszeg illatú füst lengte körül.
- Kár. Szívesen beszélgetnék veled – mért végig. Végül megállapodott a tekintete a szemeimben. – A nevedet megtudhatom?
- Claire Smith – mondtam, mert nem akartam udvariatlannak tűnni.
- Hát Claire remélem, még találkozunk.
Elegem lett belőle, így egy szó nélkül elvonultam. Én annyira nem akartam vele összefutni. Bár éreztem valamit, ami a közelében akart tartani. A többi vendéggel foglalkoztam, felé néha vetettem pár pillantást.
De egy nem nemesi mora 20 éves lánynak, mint amilyen én is vagyok, nehéz beilleszkedni az emberek közé. Egyetemre jártam Seattleben és próbáltam saját talpra állni. Ennek a helynek pedig a tulajdonosa mora volt, így gondoltam egy próbát megér.
A Fortune délután 6-tól reggel 6-ig tartott nyitva. A morák szerették a helyet -, bár emberek is akadtak bőven a vendégek között – főleg a vámpíros hangulatú berendezése miatt. Bordó falak, fehér, kényelmes, bőrfotelekkel, sötét barnára festett asztalokkal és halvány megvilágítással. Otthonos, kellemes hangulatot árasztott, ez segített a döntésben.
Szerencsére megkaptam az éjfélig tartó műszakot. Hajnalban egy titkos társaságba jártam, ahol a morák tanulták a mágiával való küzdelmet.
Másfél hete megkoronázták Vasilissa Dragomirt, akiről olyan hírek terjedtek, miszerint ő a mellett van, hogy a morák is harcoljanak, ha akarnak. Ez segítség lenne, mert nem kell titokban tanulni. De még ha igaz, akkor is beletelik egy időbe, míg ezt elfogadja annyi tanácstag, hogy meg tudják szavazni.
Valami fura idegen foglalta le az egyik sarki helyet. Persze az én részemen. A kezére támasztott fejjel nézte az asztallapot.
- Üdvözlöm! Mit hozhatok?
Közelről már jobban meg tudtam nézni. Mora volt, az öltözékéről pedig lerítt, hogy valamelyik főnemesi család sarja. Barna haja borzosan állt.
Hátradőlt a székben, közben előkotorta a cigijét. Gyönyörű zöld szemeiben valami furcsa látszott, mint aki nincs teljesen észnél. Úgy tűnik, a sok pénze nem teszi boldoggá, gondoltam gúnyosan.
- Whiskyt kérek.
- Máris hozom.
Odasétáltam a pulthoz leadni a rendelését. Anna, a munkatársnőm, aki az asztal másik végén szorgoskodott hatalmas, izgatott mosollyal sietett felém.
- Istenem bármit odaadnék, ha most a helyedben lehetnék – ledöbbent értetlen nézésem láttán. – Ő Adrian Ivaskov, azt ne mondd, hogy téged nem érdekel! Mostanában minden nap benéz – unottan bámultam rá, végül felfogta, hidegen hagy a srác. Befejezte a mondókáját és elkezdett az italokra koncentrálni.
Imádott beszélni, főleg a pasikról. Csodálkozott, hogy engem nem hoz lázba a téma. Szerencsére megtanultam, ha unottan nézek, abbahagyja hamar. Bár azt be kellett vallanom, irtó helyesen néz ki Adrian, de a főnemeseket jobbnak láttam elkerülni.
Elindultam vissza az itallal az asztal felé. Kis sajnálat kúszott belém, ahogy ránéztem. Viszont ezt hamar elhessegettem. A nagyanyja nem rég halt meg és állítólag jóban volt vele, ám a rossz pletykák közül többet hallottam róla. Nagy nőcsábász hírében állt, bár most nem igazán tűnt annak.
- Hozhatok még valamit? – kérdeztem miközben leraktam a poharat.
- Az egész üveg jó lenne – mosolygott. - Te is csatlakozhatnál.
- Bocs, ezek közül egyik se megoldható.
Megint rágyújtott, tiszta láncdohányos meg alkoholista. Talán jobb elfoglaltságot nem talál magának. Szegfűszeg illatú füst lengte körül.
- Kár. Szívesen beszélgetnék veled – mért végig. Végül megállapodott a tekintete a szemeimben. – A nevedet megtudhatom?
- Claire Smith – mondtam, mert nem akartam udvariatlannak tűnni.
- Hát Claire remélem, még találkozunk.
Elegem lett belőle, így egy szó nélkül elvonultam. Én annyira nem akartam vele összefutni. Bár éreztem valamit, ami a közelében akart tartani. A többi vendéggel foglalkoztam, felé néha vetettem pár pillantást.
hmm... ez valaminek a folytatása, vagy hozzám hasonlóan te is a közepén kezded a történeteket? :) :)
VálaszTörlésNem, itt kezdődik :) Nem tudom ismered-e a Vámpírakadémia sorozatot, de ez a történet ahhoz kapcsolódik. Egy pályázatra írtam, az egész történetet el tudod olvasni az Éjszakai játékok menüpontnál. Csak arra kaptam pár véleményt és így elkezdtem kibővíteni, amivel nem sokra haladtam és mostanában nem is fogok vele.
VálaszTörlés